Amikor a huszadik század elején Móricz Zsigmond bejárta Szatmár vármegyét, arra a felismerésre jutott, hogy nincs még egy olyan tájegysége az országnak, ahol olyan sokan és sokat énekelnének, mint mifelénk. Ezt a konklúziót vonja le a Borovszky nevével fémjelzett monográfiában. Kihívásnak, ősatyáink számonkérő, időkapszulába zárt üzenetének is felfoghatjuk ezt a mondatát. Az elektronikus zene és a fülbedugható kütyük korában nem szokás énekelni, inkább hallgatjuk a médiából kábelen, műholdas adón, a világhálón vagy az éterben elemi erővel száguldó részecskék közvetítette hangokat. Ahol a „gyarló ember ember lenne újra”, azokban a közösségekben jelentkezik az igazi, a szívvel és értelemmel – tehát átgondolt, tudatos cselekvéssel – megszólaltatott ének és zene igénye.

A nagykárolyi egyházmegye 11 gyülekezeti énekkara találkozott Tasnádon július 29-én délután. Az egykori erdélyi püspök impozás temploma zsúfolásig megtelt a vendégekkel: szolgálókkal és hallgatókkal. Nem a megszokott vasárnapi istentiszteleten vettek részt, ez az alkalom másról szólt. Nagy Sándor esperes igei bevezetője után a világ legszebb „hangszere”, az élő kórus hangja töltötte be az ódon istenházát. A kórusok bizonyságtételét dr. Fekete Csaba lelkipásztor méltatta, aki a Magyar Református Egyház Generális Konventje Énekeskönyvi Bizottságának elnöke. Értekezésében kiemelte, hogy egy énekkar több évnyi gyakorlás után jut el odáig, hogy megszokják egymás hangját, társaságát. A tapasztalat, hogy egy év alatt mindenki elsajátítja az erőteljes, harcias éneklést. Halkan énekelni már sokkal nehezebb feladat, megtanulni sokkal nagyobb kihívás. Márpedig van, ami csak így szól szépen. Bátorította a karvezetőket, hogy ne féljenek az egyszólamú énektől és a kánontól. Gyakorlati szempontból az unisonóban mérhető, mennyire tiszta egy énekkar hangja, mivel ahol három-négy szólamban énekelnek, ott megeshet, hogy a harmóniák elfedik a hibát. Emlékeztett arra az ószövetségi gyakorlatra, hogy a Biblia szövegét recitálták, Isten szavát ugyanis nem lehet a prózai beszéd (amit napi ügyes-bajos érintkezéseink során használunk – megj. szerk.) szintjén előadni. Kálvinnal kapcsolatban a tízparancsolat és a genfi zsoltárok éneklésének újra felfedezésére bíztatta a jelenlevőket.

Az összkari mű 160 énekkaros ajkán csendült fel Orosz Otília Valéria, a KREK zenei előadója vezetésével. Kálvin János halálának 450. évfordulója apropóján 2014. a református egyházban Kálvin Emlékév. Ezért a találkozó csúcspontját az amerikai Greg Scheer Isten népe, mind c. műve jelentette, amely a 78. zsoltár verseit dolgozza fel és nagyszerűen ötvözi a 16. századi genfi zsoltárok hangzását a kortárs zenei ízlésvilággal. Ez a Kálvin Emlékévek 2009-2014 elnevezésű rendezvény hivatalos indulója. A szerző vallomása szerint rövid időn belül népszerű lett, s ma már legalább félszáz nyelven éneklik Svájctól Brazíliáig.

Az alkalomra kiadott emléklapon a Zsolt. 47,8 versét idéztük: „Mert az egész föld királya Isten: énekeljetek bölcsességgel!” Ez az igevers ugyanis nagyon fontos útmutatást fogalmaz meg az egyházzenészek és az énekkarosok számára – egy mondatban összegzi, hogy kinek, miért és hogyan énekelünk. Kinek? Az egész föld Királyának. Isten jelenlétében állunk meg, nem a múlandó, hanem az Örök, nem hibás, hanem a Tökéletes fogad bennünket. Miért kell énekelni? Azért mert Isten király. Uralma hív életre mindent, az embert is, akinek van hangja. Az első két axiómából következik a hogyan kérdésre adható helyes válasz: hogyan énekeljünk – bölcsességgel. Isten nem elégszik meg akármilyen zöngicséléssel: nem elég egykedvűen, unottan, kényszeredetten zönögni előtte, hanem ahogy Pál apostol fogalmaz, énekelni lélekkel és értelemmel kell (1 Kor 14), ez egy tudatos, egy józan, egy aktív részvételt feltételez a Teremtő imádásában. Jézus arra tanít, hogy az Urat teljes szívből, teljes lélekből, teljes elméből imádjuk, tehát a teljességre törekedjünk. Ilyen tekintetben Isten maximalista, nem éri be akármivel, nem lehet félrevezetni. Ez a gondolat erősen áthatja Kálvin János teológiáját, nem véletlenül épp ez a kettősség köszön vissza az írásaiból és ez az Emlékévek mottója is: szívvel és értelemmel. Az itt összesereglett énekkarok arról tanúskodtak, hogy minden erejükkel igyekeznek ennek az ideálnak megfelelni.

Geréb Miklós