A reformáció előtt kívánnak tisztelegni a piskolti reformátusok azzal az emlékművel, melyet ma adtak át. A gyülekezeti ház udvarán felállított alkotást Szabó Béla, dr. Nemes Imre és Borcan Tünde állíttatták.

„Erős várunk nékünk az Isten…” –  hangzott az ünneplő közösség ajkáról a 254. dicséretünk a szertartás elején, majd Balogh Enikő lelkésznő olvasott Igét. Az igehirdető a 105. zsoltár verseit osztotta meg a gyülekezettel. Elmondta: a most felállított emlékműnek az oldalaira az öt „sola” van felírva, melyek református hitünk alapjait jelentik. „Erre fogunk minden nap emlékezni, vagy mindenkor, amikor elmegyünk az emlékmű mellett. Nagy öröm és hála van az én szívemben -és azt gondolom, hogy nem egyedül vagyok ezzel, hanem még nagyon sokan a gyülekezetből-, hiszen 2016 előtt fogalmazódott meg az emlékmű felállításának a gondolata Szabó mérnök úrban. Azóta ez terv volt, és az Úr úgy akarta, hogy 2022-re meg is valósuljon” – fogalmazott a lelkésznő.

Tolnay István, a Nagykárolyi Református Egyházmegye esperese a reformációról és annak mai hatásáról beszélt. Emlékeztetett arra, hogy amikor Luther Márton szívében megfogalmazódott a reformáció gondolata -az, hogy az egyházat meg kellene újítani-, akkor az egyik alapgondolata ennek az újító szándéknak a Róma 1,17 igevers volt: „Az igaz ember pedig hitből él”. Felvetődik bennünk a kérdés, hogy mi a lényege a reformációnak. Ilyenkor főleg arra emlékezünk, hogy a XVI. század első felében végbement egy nagyon fontos hitújító mozgalom Európán. Isten után pedig ma azokért a kimagasló személyekért adunk hálát, akik vezetői voltak ennek a mozgalomnak. A reformáció ma nem csupán egy történelmi emlékünnep, hanem attól sokkal több. Azt ünnepeljük, hogy kereken 505 éve annak, hogy az Úr Isten embereket küldött, akik helyesen hirdették az evangéliumot. Megfogalmazódik ilyenkor az is, hogy mi az elvárásunk most az egyházzal szemben. Fontos kihangsúlyozni, hogy ma a református egyház népegyház és hitvalló egyház egyaránt kell legyen – összegezte az esperes.

Az alkotás leleplezése előtt Szabó Béla agrármérnök elmondta, hogy a reformáció emlékművével kívánnak tisztelegni nemcsak a hitújító reformátorok, hanem minden piskolti református előtt is, aki itt élt, dolgozott és küzdött. „Megfogyva bár, de törve nem – a Szózat szavait idézve, ma is él a piskolti református közösség. A gyülekezet az élet viharaiban mindig helyt állt. Voltak ugyan pillanatok, amikor úgy tűnt, hogy a gyülekezet oldott kéve állapotba kerül, de Isten mindig küldött egy olyan személyt, aki összefogta a közösséget és tovább vitte a munkát. Ez egy szerény, egyszerű emlékmű. Olyan, mint a mi református vallásunk. Nem a külsőségekre koncentrál, hanem a hitre. Éppen ezért a talapzatára rá van vésve a református vallás öt alaptétele. Az emlékművel egy régi adósságot törlesztünk le mindnyájan, hiszen nekünk, akik reformátusként 500 éve, magyarként 1100 éve élünk ezen a földön nincs olyan emlékjelünk, ami erre a korszakra emlékeztetne bennünket és az utánunk következő nemzedékeket. Ez azért készült, hogy legyen egy jel, ami bizonyítja jelenlétünket. Ez a gondolat régen felvetődött már bennem. Több év kitartó munkája után ma végre sikerült valóra is váltani. A megvalósításban nem nekem van személyes érdemem, hanem egyedül Istennek, aki öt éven keresztül erőt és kitartást adott ahhoz, hogy megvalósítsam a tőle kapott sugallatot. Nem az én érdemem, hanem ahogy a talapzatra van vésve: EGYEDÜL ISTENÉ A DICSŐSÉG!” – fogalmazott az idős mérnök, az emlékmű állításának ötletgazdája és támogatója.

Az ünnepi beszédek elhangzását követően Balogh Roland részleteket olvasott fel Illyés Gyulának A reformáció genfi emlékműve előtt című verséből, majd Tolnay István esperes, Szabó Béla nyugdíjas agrármérnök és dr. Nemes Imre nyugdíjas állatorvos együtt leplezték le az emlékművet, amit koszorúzás és nemzeti imánk eléneklése követett. Egy nagyon szép és emlékezetes ünnepnek lehettek mindazok a részesei, akik áldoztak az idejükből arra, hogy részt vegyenek rajta. Az emlékművet Szabó Béla tervezte és Nagy Gábor kőfaragó mester készítette el.

Piskoltot az 1326. évi pápai tizedjegyzék említi először „Villa Piskolch” néven. Temploma XV. századi, gótikus stílusban épült. Bár az évszázadok folyamán számos átalakításon esett át, 2017-ben belső falain középkori eredetű falfestmény-maradványokat tártak fel. A község reformációja 1529-1572 között zajlott. Ennek egyik bizonysága a toronyba beépített zászlós bárányt ábrázoló dombormű, mely Piskolt mezőváros címere is volt. Itt született 1765-ben Sárvári Pál, híressé lett debreceni kollégiumi tanár. Ma több mint 500 lelkes a református közösség, amelyet Balogh Enikő lelkésznő pásztorol.