Elnémultak a harangok
Hadadon hétfőtől, 2025. január 27-től elnémultak a XV. században épült templom harangjai. A toronyban található tartószerkezet ugyanis annyira tönkrement, hogy a harangok bármikor lezuhanhatnak egy harangozás alkalmával. A szakértői tanácsot megfogadva az egyházközség vezetősége úgy határozottk, hogy a harangozást beszünteti addig, amíg sikerül azokat átvinni az új templomba.
„Ma felvettem az utolsó harangszót. Igaz, hogy könnyek között, de azért, hogy míg újra megszólalnak, ne felejtsük el a hangját. Nem kockáztatjuk, hogy bármelyik harang tönkremenjen és ne hallhassuk többet a hangját” – írja Tőtős Beáta Margit lelkésznő az egyházközség közösségi oldalán.
A templom egykor Szent László tiszteletére épült nyugati tornyos, XV. századi alkotás, mely a Kusalyi Jakcs család segítségével épülhetett. Ma már csak a szentély őrzi élszedett, középen vájatolt profilú bordákból rakott és többszörösen tagolt, sokszögű gyámokra lefutó keresztboltozatát, de a támpillérek és egy másodlagos helyről előkerült borda csonkja alapján ítélve hajója szintén kétszakaszos bordás boltozatú volt és a hagyomány szerint egy tűzvész alkalmával omlott be.
A homlokzati tornyot a XIX–XX. század fordulóján bontották le, vélhetően a már akkor jelentkező talajmozgások okozta repedések miatt, helyette 1901-ben épült fel a ma is álló torony. 1912-ben Sztehlo Ottó egy torony- és karzatfeljárót, illetve egy a hajóhoz északról csatlakozó helyiséget tervezett a templom bővítésére, ezek azonban nem kerültek kivitelezésre. A középkori torony lábazati párkányának köveit és egy ablakmérműve töredékét az 1912–13-ban végzett helyreállítási munkálatok során a szentély támpilléreibe falazták. Az új toronyba helyezték el a három XVII. századi harangot.
A templom berendezésének legértékesebb darabja a Sipos Dávid által 1754-ben faragott szószék, bábos korlátos feljáróval. Felépítése a középkori keresztelőmedencékére emlékeztet, szárát négyzetbe szerkesztett rozetták, kosarának homloklapjait pedig Sipos jellegzetes formaképzésű, a rendelkezésre álló mezőket teljesen kitöltő stilizált későreneszánsz növénymotívumai díszítik: gazdagságuk a kidei kőfaragó szószékeinek egyik legszebbikévé teszik. Megrendelője Wesselényi Ferenc aranykulcsos kamarás és titkos tanácsos illetve neje, Rhédey Zsuzsanna, akiknek címere is helyet kapott a szószék egyik oldallapján. A szószékkorona festett 18. századi munka. A templom egységes népies díszítésű faragott bútorzatát és egy hat regiszteres orgonáját ideiglenesen lebontották illetve elszállították.
Az utolsó harangszót itt hallgathatja meg.
Hozzászólás