Közös istentiszeleten ünnepelték a nagykárolyi protestánsok a reformáció emléknapját október 31-én a református templomban. Az istentiszteleten Illyés Sándor evangélikus lelkipásztor hirdette az igét.

Délelőtt külön tartott ünnepi istentiszteletet a két nagykárolyi református gyülekezet, melyeken iskolások és tanárok is részt vettek. Este az evangélikusokkal közösen emlékeztek arra a napra, amikor Luther Márton kitűzte 95 tételét a wittenbergi vártemplom kapujára, s ezzel kezdetét vette a reformáció.

Nagykárolyban az a szokás, hogy a két református gyülekezet közösen emlékezik a reformációra október 31-én az esti istentisztelet alkalmával. Az idén ezt a közös ünnepet a kertvárosiak szervezték meg, akik úgy döntöttek, hogy egy rendhagyó jellegű reformációs estet tartanak. Illyés Sándor evangélikus lelkipásztort és az általa alapított Szegletkő ifjúsági keresztyén zenekart hívták meg. Ennek előzménye az volt, hogy október 28-án a nagykárolyi evangélikus templomban fellépett a Szegletkő együttes. Ott már úgy léptek fel, hogy a Pro Ecclesia (Nagykároly-Kertváros) énekkart is bevonták a műsorukba, s ezeknek az énekeknek egyrészét közösen énekelték. Noha itt kevesebb éneket adtak elő, mint az evangélikus temploman, mégis látható volt, ahogy meghatották ezek a dalok az istentiszteleten résztvevőket.  A lelkipásztor a Zsoltárok könyvének 51. része alapján prédikált. Elmondta: ez a zsoltár Dávid király őszinte bűnbánatáról szól. A Betsabéval elkövetett bűne indította bűnbánatra szívét. Ezt a zsoltárt aktualizálta a lelkipásztor a mai hallgatóság számára. Elmondta, hogy mit jelent megbánni a bűneinket és átélni egy személyes reformációt.

Az igehirdetés után Tolnay István esperes köszöntötte a vendégeket és a két gyülekezet tagjait. Köszöntésében kiemelte, hogy egy rendhagyó zenei élményre számíthat az este során a gyülekezet. Olyanra, ami nem annyira megszokott a templomi hagyományos éneklésben, viszont az ifjak, gyermekek nagyon kedvelik ezeket az énekeket. Gyermek- és ifjúsági táborokban nagyon sok ilyen ének hangzik el. „Ne felejtsük el” – mondta az esperes, hogy a reformáció idején is formabontónak számítottak Goudimelnek vagy Théodore de Bèzenek a zsoltárai, azoknak ritmikussága és frissessége. Hiszen egy középkori gregorián stílusban éneklő egyház kapott egy teljesen friss és dinamikus egyházi énekstílust, mint amilyen a reformációnak a zsoltáréneklése volt. Elmondta: az énekeskönyvben is fellelhető a klasszikus és  a modernebb, fiatalosabb tartalmú énekek is. Ez azt jelenti, hogy a protestáns éneklés sok mindent ötvöz magában. Egyszerre van meg benne a modern és a hagyományos éneklés. Így kérte tehát az esperes, hogy hallgassa az egybegyűlt istentiszteleti közösség azokat a számokat, amelyeket az est során meghallgathattak. A jelenlevőket láthatóan megnyerték ezek az énekek, és mindenki lélekben gazdagodva térhetett haza az otthonába.