Idén is megszervezésre kerül a Nagykárolyi Református Egyházmegye ifjúsági tábora Hármaspatakon. Részletesebb információt mindenki a saját lelkipásztorától kérhet, ugyancsak nála jelezheti részvételi szándékát június 6-ig.Read more
Áldozócsütörtök a húsvét utáni 40. nap, ekkor ünnepeljük Jézus Krisztus mennybemenetelét. A templomokban a vasárnapi rendtartás szerint várják a híveket istentiszteletekre. Ne feledkezzünk meg róla! “Ezután kivitte őket Betániáig, felemelte a kezét, és megáldotta őket. És miközben áldotta őket, Read more
Közösségépítő kirándulásra indultunk május 13-án a nagykárolyi esperesi hivatal és a kertvárosi egyházközség munkatársaival és azok családjaival. Ilyen jellegű kiránduláson korábban nem jártunk. Ez volt az első alkalom. A szürkeszínű égbolt sem vette kedvét a kiránduló csapatnak, kiknek első állomáshelye az Read more
Lélekmelengető énekeivel ajándékozta meg tegnap este a nagykárolyi közönséget Tamás Gábor kolozsvári születésű énekes. A nagykárolyiak és környékbeliek együtt énekelték vele kedvenc slágereiket. Szatmár megyében Nagykároly volt az első helyszín, ahol az előadóművész zenés könyvbemutatót tartott. Az énekes 129. Read more
Új templom épül Hadadon. Adományával ön is segítheti a tövisháti református közösség templomépítését. „Istennek pedig van hatalma arra, hogy minden kegyelmét kiárassza rátok, hogy mindenütt mindenkor minden szükségessel rendelkezzetek, és bőségetekből jusson minden jó cselekedetre.” 2Kor 9,8Read more
A Kismajtényi Református Egyházközség szervesésében került sor idén a Rákóczi-ünnepségre szombat délelőtt a Kismajtény és Domahida közötti vasútállomáson. A 312 évvel ezelőtti megkötött szatmári békére emlékeztek az itteni és határon túlról érkezett résztvevők, 1711 áprilisában tette le ugyanis a fegyvert a Read more
Megható ünnepség részesei lehettek mindazok, akik részt vettek a vasárnap délelőtti ünnepi istentiszteleten, Nagykároly-Belvárosban. A meghívott előadó, Mészáros János Elek koncertjén kívül, a belvárosi ifjak műsora és Bakó Blanka szavalata is könnyeket csalt a jelenlévők szemébe. “Édesanyának, nagymamának, Read more