A magyargéresi gyülekezet 40 éve szolgáló presbiterének, Dali Sándornak is elismeréssel jutalmazták az egyházban kifejtett áldozatos munkáját. A díjat Nagyváradon vette át március 1-én, a Királyhágómelléki Presbiteri Szövetségének közgyűlésén. A Nagyvárad-újvárosi Református Egyházközség templomában 10 presbiter Read more
Idén is a Nagyvárad-újvárosi Református Egyházközség templomában szervezték meg a Királyhágómelléki Presbiteri Szövetség közgyűlését. A március 1-én megtartott eseményen Isten igéjét Bogdán Szabolcs János püspök hirdette. “Az eseményen tíz presbiter vehette át a Presbiteri Szolgálatért díjat. Isten gazdag Read more
Magyarcsaholyban február 24. és március 1. között tartották meg az imahetet, melyen különböző egyházmegyékből érkező lelkészeket hallgathatott meg a gyülekezet. Szép számmal vettek részt az istentiszteleteken. Hétfőn Lovász István domokosi lelkész (Nagybányai Egyházmegye), kedden Simándi Andrea Márta érsemjéni Read more
Vasárnap a tasnádszarvadi református gyülekezetben megemlékeztek Petri Mór, a falu szülöttje halálának 80. évfordulójáról. “Felidéztük munkásságát és annak jelentőségét, majd koszorút helyeztünk el az ő tiszteletére állított emlékoszlopnál. Az eseményt közös ebéd zárta, amely a megemlékezés résztvevőinek Read more
Vasárnap délelőtt a Nagykároly-kertvárosi Református Egyházközség templomában is megtartották az ökumenikus női világimanapot. “Az idei évben a Cook-szigetek asszonyai hívtak bennünket közös imádságra. A Cook-szigetek a Csendes-óceán déli részén található. A szigetcsoport 13 lakott és 2 lakatlan szigetből Read more
A tasnádszarvadi ifisek egy izgalmas napot töltöttek kalandparkban, ahol nemcsak a magasságokat hódították meg, hanem új élményekkel is gazdagodtak – számol be róla Gál Krisztián. „Az időjárás is kegyes volt hozzánk, így a mászkálás után jó hangulatban ülhettünk le közösen étkezni. Isten igéje pedig Read more
Újabb tíz gépkocsi erősíti a Királyhágómelléki Református Egyházkerület missziói és diakóniai szolgálatát. Kölcsönös megbecsülés és pontosan elvégzett munka alapjain erősödik az egyházkerület és a magyarországi Külgazdasági és Külügyminisztérium közötti együttműködés. Folyó év február 27-én az egyházkerület Read more
Szilágypérben ezen a héten tartják az imahetet. Az istentiszteletek vasárnap 11:00 órakor, hétköznaponként pedig 18:00 órakor kezdődnek. Mindenkit szeretettel várnak! Hétfőn Oroszi Kálmán missziós lelkész, kedden Selymes József szalacsi és szilágypéri római katolikus plébános, szerdán Bíró Kitti Odett nagykárolyi Read more