Ünnepről beszélek, mivel a feltámadott Jézus Krisztus a Lk 24,44-ben megmagyarázza a tanítványoknak, hogy ami vele történt, azt előre megírták a próféták és a zsoltárok, ezért amiről húsvét előtt és után olvasunk az evangéliumban, az Isten igéjének a beteljesülése. A zsoltárok tehát nem pusztán a „kegyes lélek felbuzogását” szolgáló énekek – mint ahogy a 19. századi liberális teológusok állították, pusztán érzelmi síkra korlátozva az ének-zene fogalmát -, hanem ugyanolyan igehirdető funkciót látnak el, mint a prédikáció. Nyilván nem minden zene rendelkezik ezzel a töltettel, de amikor a Bibilia szövege zenébe öltözik, akkor – és csak akkor – az ének és zene nem egyszerűen hangulatfestő járuléka az istentiszteletnek, hanem a hirdetett ige közvetítőjévé válik. A keresztyén egyház Jézus, az élő (mert feltámadott) Úr megdicsőülésének idejében éli napjait, ezért a széles közönség előtt vállalhatja örömét.

Nagy Sándor esperes úr szószéki szolgálata után Geréb Miklós zenei előadó és Szabó Sándor házigazda lelkész köszöntötte az egybegyűlteket. Jelentős változás ebben az évben, hogy vasárnap délutánról szombat délelőttre szervezték a találkozót: vasárnap délután az emberek már az órát nézik, a fáradtság, a másnapi munkahelyi gondok nem hagyják őket teljesen átadni magukat a zenének, és szerettük volna, ha több idő jut egy ilyen találkozón a beszélgetésekre is. Emellett irányt akartunk adni a karvezetők számára, hogy elsősorban a Magyar Ref. Énekeskönyv gazdag választékából ihletődjenek, és a kórus szolgálata gyülekezetszerű legyen, az énekkar pedig istentiszteleti szolgálatával segítse a gyülekezetet az új énekek elsajátításában. Szeretnénk meggyőzni a karvezetőket és a lelkes kóristákat, hogy nem szégyen unisonóban vagy két-három szólamban énekelni. De óriási lendületet adhat a gyülekezetnek, ha vasárnap az énekkar egy új énekkel felkészülve megy a templomba, és vezeti az egész közösséget a tanulásban.

Az énekkaroknak választaniuk kellett egyet a 150 genfi zsoltár, a 151-504. sorszámú dicséretek közül, ill. lehetőségük volt egy szabadon választott énekkari mű előadására. A tapasztalat azt mutatja, hogy még mindig bátortalanul nyúlunk a zsoltárokhoz, holott a magyar református hagyományban évszázadokig ezek voltak a hitmélyítő kegyesség családi és templomi használatra egyaránt alkalmas eszközei. Ugyanakkor számos pozitív példa igazolta, hogy az idősebb korosztály is képes ráérezni a genfi dallamok zamatára: pl. a házigazda szilágypéri kórus eleven, lendületes stílusban szólaltatta meg a 89. zsoltárt. Tasnádszántó-Érszodoró érdekes színfoltja volt a seregszemlének. Egyrészt azért, mert két település, társegyházközség közös formációjaként jöttek el, másrészt mert egyedüli kamarakórusként megmutatták, hogy a tiszta, minőségi egyházzene műveléséhez elég 5 ember, aki ismeri a szólamát, és tudja, mi a dolga. Falusi gyülekezeteknek, ahol nehezebb kórustagokat verbuválni ajánljuk, hogy társuljanak a szomszéd közösséggel és alkossanak olyan énekkarokat, amelyek a közös szolgálatban is „egymás terhét hordozzák”.

Lőrincz Szilveszter, az nagykárolyi Elméleti Líceum zenetanára, kertvárosi karnagy fiatalosan rátermettséggel vezette a több, mint kétszáz fős gyülekezet beéneklését, különféle hangképző gyakorlatokkal segítve az énekesek magabiztosságát.

Ákos az igényesen válogatott repertoárral hívta fel magára a figyelmet, Bogdánd, Börvely és Tasnád voltak a nagyobb létszámú énekkarok, akik ezt a lehetőségüket, hangzásvilágot ki is használták. Szaniszló egy feltörekvő gyülekezeti énekkarral büszkélkedhet, dicséretérükre váljék, hogy vállalják az unisonóban előadott zsoltárt, és ezzel épp a kitűzött gyülekezetcentrikus szolgálatot. Nagykároly-Kertváros Pro Ecclesia Énekkara kétségtelenül jelenleg az egyházmegye reprezentatív kórusa, amelyik már polifón művekkel is megbírkózik. Évről-évre magas nívójú szolgálattal készülnek a találkozóra. Nagykároly-Belváros és a Károli Gáspár Énekkar az utóbbi években értékelendő figyelmet fordít a genfi zsoltárok gyülekezeti éneklésére, és azzal lepett meg bennünket, hogy elvállalták a 2016-os egyházmegyei kórustalálkozó szervezését.

A találkozó díszvendége Kozma Gyula bihari zenei előadó, a kántorképző tanfolyam tanára, valamint Orosz Otília Valéria kerületi zenei előadó voltak. A Partium legnagyobb református orgonista-karnagya néhány gyakorlati tanáccsal összegezte az énekkarok szolgálatát, olyan tapasztalattal, közvetlen, egyenes, emberséges hangon, hogy a gyülekezet valósággal csüggött a szavain. A Jelenések Könyve refrénszerű igéjét idézve (akinek van füle, hallja…) elmondta, hogy a találkozó legfontosabb élménye, hogy hallottuk és meghallgattuk egymást. A kórus a legszebb hangszer, mert élő emberek alkotják. Ez a karvezető számára kihívást és gyönyörűséget is jelent. Kiemelte, hogy a dinamikai eszközök milyen hatásosan árnyalhatják az éneklést. A szöveg és a dallam szorosan összetartoznak a kórus szolgálatában, ezért a szöveges üzenetnek is minden alkalommal érthetőnek kell lenni, célba kell érni. Az érthetőséget a nyelvben a mássalhangzók szavatolják, s ezeket a kórusnak is tisztán kell megformálni. Bátorította a karvezetőket a relatív szolmizáció alkalmazására, és kitért a szólamvezetők szerepére is, akik az énekkar magvát alkotják. Orosz Otília a második kiadásához érkezett Református Zenei Kalendáriumot méltatta és népszerűsítette, mint karvezetők, kántorok részére (nemcsak…hanem…is) készült példaértékű segédanyagok, ami hozzájárulhat hogy a gyülekezet emelt szintű egyházzenei élmény részese legyen.

Edgar Elgar dallmával és Gerzsenyi László míves szövegével csendült fel az összkari mű, amelyet Kozma Gyula vezényelt és Geréb Miklós kísért orgonán. A találkozó végén, oklevelek és virágok átadása után a házigazdák szeretetvendégségre invitáltak minden résztvevőt. Szilágypér jelesre vizsgázott szervezésből: köszönjük nekik, de már előttünk van a jövő évi alkalom: találkozzunk 2016-ban Nagykárolyban, Károli Gáspár és a magyar Biblia városában!