Mezőterem (románul Tiream) falu és községközpont Romániában, Szatmár megyében. Nagykárolytól délre fekvő település. A 2011-es részleges népszámlálási adatok alapján 2144 lakosából 711 fő román 1342 fő magyar és 43 fő német anyanyelvű.

Története:

Árpád-kori település, 1215-ben már lakott hely, plébániáját 1332-ben említi a Regestrum. A település nevét 1357-ben említik először, ekkor Banknetereme néven, 1383-ban Posanetherme, 1431-ben Therem, 1449-ben Gernez al. Therem alakban írták. A 14. században és a 15. században a Kaplon nemzetségből való Vetési, Bagosy, Csomaközy és Károlyi családoké volt.

A 14. században a Vetési családé. 1572-ben Vetési János, Márton, Péter és László az egész helységre új adományt kaptak. Utódaik ettől kezdve a Mezőteremi előnevet használták. 1601-ben Mezőszentmiklósi János is részt kapott benne. 1697-ben pedig Köpösdi Tolvaj Gábor és Károlyi István és Károlyi Sándor az egészet megkapják. Ettől kezdve Károlyi birtok volt a legnagyobb része.

A község hajdan tiszta magyar volt, de Károlyi Sándor a szomszéd községekből svábokat telepített ide. 1716-ban itt hunyt el nemes Nyúzó Mihály (felesége megmérgezte), Rákóczi ezredeskapitánya. A református templomot 1777-ben foglalták el és szentelték fel a római katolikusok. Az új templomot pedig 1859-ben építették, és a Szent Kereszt felmagasztalására szentelték fel.[1]

1945-ben a településről lakosainak jelentős részét, 295 személyt deportáltak a Szovjetunióba.

Református egyház

A reformáció elterjedésével, 1555-ben a lakossága kálvinistává válik, valamint a temploma is. A II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc után, gróf Károlyi Sándor (1669-1743) a szomszéd községekből római katolikus vallású sváb lakosokat telepít ide. A XVIII. század vége felé a reformátusok elhagyják a falut, a nagykárolyi piaristák veszik birtokukba a templomot 1777-ben és 1833-ig végzik a falu lakosságának lelki gondozását.

Mezőterem utoljára a 17. század végén volt református anyaegyházközség, az utolsó adat ott működő ref. lelkészre talán 1686-ból való. Az 1720-as évekre már mint teljesen szétzilált, pusztulóban lévő településről szólnak a források. Sváb és román betelepítéseknek köszönhetően a reformátusok az 18. század végére gyakorlatilag kipusztultak Teremről.

A faluban utoljára 1778-ban szolgált ref. lelkész, ekkor testületileg elköltözött a faluból az amúgy is maroknyi református és azt ezután kizárólag görög-katolikus románok lakták. 1790-es években mint román falut jegyezték.

A katolikus sváb lakosság 1810-1816 közötti betelepítés miatt nagy számban megnövekedett, a régi temploma helyett, nagyobb templom építését határozta el a szatmári egyházmegye „második alapítója, a városépítő” nagy püspöke Hám János (1781-1857), akinek emlékét nagy tisztelettel őrzik a megyében, számos intézmény, utca, szobor viseli nevét, boldoggá avatásáért évek óta imádkoznak a szatmári egyházmegye hívei.

A református gyülekezet 1996. január 8-án alakult meg újra, Báthori Gyula lelkész idejében, aki Gencsről szolgált be. Ő gyűjtötte össze a betelepült reformátusokat. Ő szolgált 2015-ig, haláláig. Tasnádszántón temették el. Helyét Kurta Szabolcs vette át. Ebből az időből nem maradt fenn semmi irat, sem anyakönyv, sem Aranykönyv.

Azóta családlátogatás, imahét, és más missziói munka zajlik a gyülekezetben. 2017-től kezdve elkészült az Aranykönyv, anyakönyv, és szervezet gyülekezeti élet zajlik. Kérvényeztük, hogy közgyűlési határozattal csatolják Érdengeleghez. Jelenleg egy teremben gyűlünk havonként, és ünnepenként. 2 temetés, 1 keresztelés volt az utóbbi időben.

Lélekszám:

1850-ben 2 (azaz kettő) református lakott Teremen, 1900-ig általában 10-30 közötti a számuk, a csúcspont 1910 volt (74 ref. lélek), majd ismét visszaállt a 10-30 fős átlag, 1941-ben 14 református élt ott, 1962-ben 4 (négy) fő református. 2017-ben 30 református van nyilvántartva.

Kegytárgyai:

Jelenleg egy cin kancsó a keresztelői kanna, és egy cin tányár, illetve egy kicsiny cin kehely képezi az úrasztali tárgyakat. A keresztelői kannát és kelyhet 2017-ben vásárolta a gyülekezet.

Egy úrasztali tányér a gencsi egyháznál van, illetve egy régi irat szerint a többsége Érmihályfalván.

Idézet egy levéltári iratból, mely az érmihályfalvai református egyház leltárát mutatja be.

„ A Teremi Ekklésiának Sz. edényei is ezen eklésiánál vagynak letéve, oly feltétellel, hogy ha azon eklésia újobban felállana, vissza adódjanak. Letették pedig ezen edényeket a mihályfalvi ekklésiánál Teks. Udvarhelyi Anna és ennek leánya Tk. Badda Anna asszonyok bizonyitó oblatio és obligationalis levél mellett, mely in origine a Mihályfalvi Ekklésia ládájában tartatik. Az edények ezek: A szt keresztséghez egy szép, belől aranyozott ezüst kanna. A szt aztalhoz egy belül arannyal megfuttatott nagy ezüst kanna fillegrán munkával. Egy ezüst tányér a szent kenyér osztogatására és két ezüst poharak.”[2]

Lelkészek:

1. Báthori Gyula, /1996-2015/
2. Kurta Szabolcs, /2015-

Főgondnok: Varga Csaba, gondnok: Tarr Miklós, presbiter: Emeli Ibolya.

[1] Internet, Wikipedia, Borovszky Samut idézve.

[2] TIREL 1.s.2/b