A Királyhágómelléki Református Egyházkerület vezetősége 2024. február 21-23 között csendesnapokra hívta meg a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet református tanári karát. A kezdeményezés rendhagyó módon járult hozzá ahhoz, hogy a hivatalos és formális találkozásoktól terhes kötelék friss levegőhöz jusson a szabadabb együttlét során.

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület vezetősége 2024. február 21-23 között csendesnapokra hívta meg a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet református tanári karát. A kezdeményezés rendhagyó módon járult hozzá ahhoz, hogy a hivatalos és formális találkozásoktól terhes kötelék friss levegőhöz jusson a szabadabb együttlét során. A csend valóban gazdákra talált a berekfürdői Megbékélés házban, melynek légkörében tapasztalható volt az, hogy a világ bonyolultsága lebomlik, és közel lehetett kerülni a lényeges dolgokhoz.

Az érkezés napján Bogdán Szabolcs püspök tolmácsolásában hangzott el az igei vezetés a Mk 6,30–31 alapján. Az áhítat kiemelt üzenete a pihenés jézusi modelljére irányította a figyelmet. A látható munkától, a sürgés-forgástól való visszalépés a lélekben zajló láthatatlan munkának nyújt megkülönböztetett teret és időt. Ilyen láthatatlan munkának bizonyulhat azoknak a falaknak a lebontása, amelyek sokrétűen nehezítik a kommunikációt és a közösség megélését az egyház kormányzói és tanítói hivatala között. „Segíteni és támogatni szeretnénk titeket az ifjak nevelésében, hogyan éljetek velük együtt, hogyan vezessétek őket úgy, hogy lássák ki életük alapja, odaszántak, terhelhetőek lehessenek, és olyanok, akik világosan látják küldetésüket.” A püspök kiemelten beszélt arról is, hogy a a teológiai hallgatókra erőteljes hatást gyakorol a személyes példa, az ahogyan tanáraik élnek, egymáshoz viszonyulnak.

Miként szólnak az elhívástörténeteitek? Hogyan lesz valakiből teológiai tanár és milyen célok irányítják azokat, akik vállalják ezt a pályafutást? Dénes István Lukács főjegyző ezekkel a fürkésző kérdésekkel őszinte szembenézésre és vallomásra ösztönözte a jelenlévőket. Az egymás mellé sorakozó elhívástörténetek arról az elhívó és elküldő erőről szóltak, amely generációtól generációig haladva képes az emberi vonakodásokat, pálya-dilemmákat, személyes ambíciókat átkalibrálva a szenvedélyesen ajándékozó Úr szolgálatába állítani. A célkitűzések rendjén előkerült a diákok szemléletének formálása, a valaki mellé szegődés páratlan lehetősége, a konteóktól és mea culpázásoktól mentes, evangéliumi szellemiségű lelkipásztorok nevelése.

Hogyan értékeli a teológiai tanár az egyházban betöltött helyét és szerepét? Egy újabb kérdés hasított bele a csendbe, amelynek kapcsán szervezetünk működésére és fejlesztésére nézve fontos meglátások hangzottak el. Viszonylag hamar kiderült, hogy az egyházban észlelhető pragmatizmus okán a teológiai reflexió kihasználatlan erőforrásként háttérbe szorul. A teológiára, mint forrástisztító műhelyre viszont az egyházi gyakorlat jóval nagyobb bizalommal apellálhat.

Többek között ezt a gondolatot erősítette fel dr. Gaál Sándor, esperes-lelkipásztor, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem docense Az elhívatás és elküldetés szolgálatában című előadásának végkicsengése is. A folyamatosan megújuló egyház (semper reformanda) megújuló lelkipásztorképzést teremt, ezért a teológiai reflexió nemcsak az egyház gyakorlatára nézve szükséges, hanem az aktuális oktatás működésének mérlegelésére is. Az előadó a Prológus – Corpus/Hatodév – Kibocsátás fázisaiban szemléltette a lelkipásztorrá válás folyamatát. Ebből az ábrából is látszik, hogy a teológus mivolt mennyire összetett és sokrétűen megközelíthető, kibontakozó identitás. Másrészt számolni kell azzal, hogy mindegyik fázis tartalmazhat olyan elvarratlan szálakat, amelyek befolyásolhatják a teológushallgató egyházban való későbbi jelenlétét. Az előadó leírása szerint teológusnak lenni szakmaiságot, igényes lelki életet, szolgálatkészséget jelent. Az aranyárban mérhető köztes időben, az intézetben eltöltött 5-6 évben, az egybeérlelődés, következetesség és példaadás erőterében történhet meg a siker- és élményorientáltságú hallgatóknak a teológiai gondolkodásba való átváltása, valamint a befogadási készség megnövekedése. Az előadást élénk beszélgetés követte. Ehhez hozzájárult az is, hogy a jelenlévőkben különböző képzetek élnek arról, hogy milyen lelkipásztorra van szüksége a református egyháznak. Aligha beszélhetünk konszenzusról akkor, amikor arról gondolkodunk, hogy milyen a jó lelkipásztor. Mivel napjainkban szélesebb lett a lelkipásztorok feladata és missziós területe, ezért óvatosnak kell lennünk, nehogy túlértékeljük a hangsúlyok eltolódását. A szolgálat minőségét, a megfelelő motiváció meglétét azonban mindenki egyformán fontosnak tartotta.

A hazaindulás napján nem maradhatott el a közösen eltöltött időre való visszatekintés. Bogdán Szabolcs püspök kiemelte, hogy annak ellenére, hogy a csendesnapok keretét meghaladja a konkrét cselekvési tervek megfogalmazása, mégis számolhatunk azzal, hogy a beszélgetések, a kötetlen együttlét, a közös szabadidős program (fürdőzés), az áhítatok, a közös imádkozás és úrvacsorázás a jövőbeni döntésekre nézve meghatározóak lesznek. A résztvevők hálájukat fejezték ki a kezdeményezés iránt és szorgalmazták az ilyen típusú találkozások további folytatását. Az, hogy beleláthatunk abba, hogy egyik vagy másik oldalon mi történik megszabadíthat az indokolatlan előítéletektől, felpezsdítheti az egymás közötti kommunikációt, erősítheti a Krisztus-test tudatosságot és az öntudatosságot. „Hiszem, hogy a Szentlélek elegendő lelki ajándékokat adott ennek a tanári karnak” – hangzott a közös kiértékelés egyik legreményteljesebb megállapítása.

Forrás: proteo.hu