Örömmel és lelki nyitottsággal vettek részt az imahét alkalmain
Szilágyszérben január 24–31. között tartották meg az ökumenikus imahetet. A napról napra elhangzó igehirdetések a keresztyének közötti egység fontosságára hívták fel a figyelmet. A hét vezérigéje így hangzott: „Egy a test és egy a Lélek, amint egy reménységre hívattatok el.”
Az imahetet Csürös Róbert lelkipásztor nyitotta meg. A második napon Dénes Béla nyugalmazott lelkipásztor, a harmadik napon Nagy András monói lelkipásztor (Máramaros megye), a negyedik napon Székely Béla sarmasági baptista prédikátor, az ötödik napon Bíró Kitti Odett, az Érdengeleg–Iriny–Mezőterem társegyházközség lelkésznője, a hatodik napon Kása Szabina Brigitta kismajtényi lelkésznő, a hetedik napon pedig Lakatos Nándor magyarberkeszi lelkipásztor (Máramaros megye) hirdette Isten igéjét.
A hét folyamán a gyülekezet különböző csoportjai szolgáltak. Hétfőn az énekkar, kedden a kiscsoportos vallásórások és néhány kiskonfirmandus, szerdán a baptista énekcsoport, csütörtökön a nagycsoportos vallásórások, valamint a kis- és nagykátésok vettek részt a szolgálatban. Pénteken ismét az énekkar szolgált, szombaton pedig a nagykátésok szavalatait hallhatta a gyülekezet. Emellett az egyházközség kántora magánórákat tart, és ezek közül választott ki olyan tanulókat, akik már hosszabb ideje részt vesznek az oktatásban.
Az imahét fogadtatása idén is pozitív volt a gyülekezet körében. „A szériek igeszerető és igehallgató gyülekezet, akik mindig nagy örömmel és lelki nyitottsággal várják ezt az alkalmat. Estéről estére lehetőség nyílik a lelki elcsendesedésre, a közös imádságra és Isten dicsőítésére. A visszajelzések alapján sokak számára megerősítő és közösségépítő élményt jelent az imahét” – mondta el kérdésünkre Csürös Róbert lelkipásztor.






Hozzászólás