Imahét – Első nap
„Kérlek tehát titeket én, aki fogoly vagyok az Úrért: éljetek ahhoz az elhívatáshoz méltón, amellyel elhívattatok.” (Ef 4,1)
Keresztyén testvéreim! Az imahét első napi igéjénél érdemes megállnunk néhány kifejezésnél, és megnéznünk, hogy milyen üzeneteket hordoznak ezek számunkra. Először is: „Fogoly vagyok az Úrban.” Az apostol nehéz helyzetből írta ezt a mondatot. Börtönben ült, szabadságától megfosztva, mégis lelki nyugalommal és szabadsággal írt. Aztán így folytatja: „Járjatok.” Nem azt mondja, hogy „Üljetek nyugodtan a helyeteken”, hanem, hogy járjatok. A keresztyén élet nem passzív állapot, hanem folyamatos mozgás, állandó úton levés és fejlődés. Nem elég egyszer igent mondani Krisztusnak. Napról napra újra igent kell mondani rá, és lépni tovább, ahogy vezet. Végül: „amellyel elhívattatok.” Ez a többes szám sokatmondó. Nem csak egyesével hívott el minket az Úr, hanem együtt, közösségként.
Kedves testvérek, az ige tehát három dolgot hangsúlyoz: szabadságot a körülmények között, a Krisztust követő folyamatos úton járást, és a közösségben megélt, méltó életet. Ha így vágunk neki az imahétnek, közelebb kerülünk egymáshoz és Istenhez. Ámen.
Mennyei Atyánk, hálát adunk neked, hogy elhívtál bennünket Krisztusban, és közösségbe gyűjtesz testvéreinkkel szerte a világon. Legyen életünk világosság, és imádságunk legyen híd egymás felé, hogy bennünk és közöttünk is megdicsőüljön a te neved. Ámen.
Csürös Róbert, Szilágyszér