Párbeszéd Istennel – 2026 az imádság éve
Gyülekezeti programok, imádságos, zenés estek, elcsendesedésre buzdító napló hívja fel a figyelmet az imádságra ebben az esztendőben. A Magyarországi Református Egyházban 2026 az imádság éve, amelynek egyik fő üzenete, hogy a világot és magunkat elcsendesítve meghalljuk Istent, időzzünk a társaságában. A 2026-os év tematikájáért felelős missziói szolgálat munkatársait kérdeztük.
A Magyarországi Református Egyház (MRE) Missziói Szolgálatánál már korábban megfogalmazódott a vágy az imádsággal kapcsolatos programok szervezésére. A Zsinati Hivatal hétkezdő áhítatainak központi témája ez év szeptemberétől az imádság. Ezzel kapcsolatban kértünk fel lelkészeket és laikus embereket a hétfő reggeli áhítatok megtartására. Amikor megtudtuk az elnökségi tervet arról, hogy 2026 az imádság éve lesz az egyházban, és éppen minket terveznek kijelölni ennek szervezésére, éreztük, hogy Isten a szívünket már előkészítette erre – mondta el Császár-Harangozó Dóra lelkipásztor, az imádság évének projektkoordinátora, az MRE Missziói Szolgálatának munkatársa. Vele és Hajdú Zoltán Levente lelkipásztorral, az MRE Missziói Szolgálatának főigazgatójával beszélgettünk a tematikus évről.
A cikk folytatása a reformatus.hu oldalon olvasható.

Hozzászólás