Megjelent a 2026-os imaheti olvasókönyv
A Nagykárolyi Református Egyházmegye kiadásában idén is megjelent az imaheti olvasókönyv, mely igemagyarázatokat és imádságokat tartalmaz. A kiadvány címlapján az ákosi református templom látható, benne pedig konfirmációkról és vakációs bibliahetekről készült fotókat nézhetünk meg.
Az idei imahét vezérgondolata: „Egy a test és egy a Lélek, amint egy reménységre hívattatok el” (Ef 4,4). Gyakran tapasztaljuk, hogy nincs egység sem az egyházban, sem a gyülekezetekben, sőt sokszor még a családokban sem. Idén azonban különösen nagy figyelmet kell fordítanunk arra, hogy leomoljanak közöttünk a gyűlölet falai, megbékéljünk egymással, és egyetértésben éljünk.
Az imahét témáját az örményországi keresztyén testvéreink állították össze, az anyagok végső formába öntésében pedig egy nemzetközi szerkesztőcsoport is részt vett. Meglátásuk szerint a keresztyének egysége nem csupán egy távoli cél. Az általuk választott téma hangsúlyozza a béke, a szívbeli megtérés és a közösségi támogatás fontosságát, miközben elfogadja az egyházi sokszínűséget.
Az igei üzenetek arra hívnak, hogy együtt imádkozzunk a látható egységért és a békéért. Ehhez fogalmaztak meg útmutató gondolatokat a Nagykárolyi Református Egyházmegye lelkipásztorai: Csürös Róbert, Gál Lídia Hajnal, Máthé Loránd Árpád, Módi Attila, Sebestyén Elek Előd, Pataki Levente, Tatár János és Tőtős Beáta Margit.
Az olvasókönyv beszerezhető a nagykárolyi egyházmegye lelkipásztoraitól.

Hozzászólás