Gyülekezeti találkozó volt Kismajtényban
A kismajtényi református templomban szervezték meg az Erdődről elszármazottak gyülekezeti találkozóját. Az eseményről Dobráról, Erdődről, Magyargéresről és Szatmárhegyről érkeztek vendégek.
Vasárnap délután a református templomban istentisztelettel kezdődött az ünnepi program, amelyen Kovács József, szatmárhegyi lelkipásztor hirdette Isten igéjét. Ezt követően Rácz Ervin, a szatmárnémeti-szigetlankai gyülekezet lelkipásztora tartott előadást Valláskártalanítás címmel. A programot a Bibliakör szolgálata, valamint a lelkipásztorok áldásmondása színesítette. A nap szeretettvendégséggel zárult, ahol lehetőség nyílt a kötetlen beszélgetésre és közösségépítésre.
Az öt református gyülekezet 2011 óta évi rendszerességgel találkozik. Ezeknek a gyülekezetnek az elöljárói a ma nemzedéke számára is eleven emlékezetben szeretnék tartani mindazt, ami az ellenreformáció idején ezekben a közösségekben történt. Azt, ahogyan elűzték Erdődről a reformátusokat, és ahogyan befogadták ezek a települések a menekülő hittestvéreiket. Évenként más-más települése ad helyszínt a találkozónak, ahol a gyülekezetek képviselői megélik a testvéri egység és összetartozás lélekemelő ünnepi pillanatait.






Hozzászólás