Home Templomok útja: Sződemeter

Templomok útja: Sződemeter

Templomok útja: Sződemeter

Sződemeter manapság Kölcsey Ferenc nevéről lehet ismerős az olvasók számára. Itt született ugyanis a nagyműveltségű költő, politikus és nyelvújító, a Magyar Tudós Társaság, majd Magyar Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja, a Kisfaludy Társaság alapító tagja, a nemzeti himnusz szerzője.

A település Tasnádtól 8 km-re fekszik. Sződemeteren a hagyomány szerint Szent-Demeter kolostora állott, s erről kapta nevét. A XIII. században a népesebb helységek közé tartozott. A törökök, szatmári tolvajok és kurucok 1682 előtt azonban ezt a falut is elpusztították. A XVII. századi elnéptelenedést követően románokat és oroszokat telepítettek a faluba.

A református egyházközség régebbi történetéről adatok hiánya miatt keveset lehet tudni. Az egyházközségbe az 1655. május 30-án Debrecenben tartott közzsinat Gidófalvi Andrást küldte papnak. A mostani kis templomot 1760-ban építtette Bydeskuthy Zsigmondné Péchy Juliánna, aki Bydeskuthy Ferenccel együtt 1774-ben saját költségen harangokat is öntetett. Az egyházközség anyakönyve szintén 1760-ban kezdődik. Ebbe jegyezték fel az 1790. augutszus 9-én született Kölcsey Ferenc megkeresztelésének adatait is. A XX. század elején a pelei körlelkészséghez tartozott a gyülekezet, később Érkőröshöz. Jelenleg 38 lélekkel a Tasnádi Református Egyházközség leányegyházközsége.

Sződemeteren 2019. május 25-én adták át a Magyar Kormány és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület támogatásával elkészült Kölcsey Ferenc Egyházi és Kulturális Központot és a Román Kormány támogatásával felújított református templomot.  Az emlékház földszintjén a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum közreműködésével rendeztek be kiállítást, melynek egyik terme a szerzőt, másik a magyar himnuszt mutatja be. 

Mold Máriusz nagykárolyi vállalkozó és a Kölcsey Ház Alapítvány jóvoltából 2022-ben a református templomba egy Kölcsey dombormű került, a templom udvarán található szobor talapzatára pedig egy márványtábla.

A településen minden januárban megünnepelik a magyar kultúra napját, júniusban megszervezésre kerül a múzeumok éjszakája, augusztusban pedig istentisztelettel, kulturális műsorral, valamint emlékfutással adóznak a nemzeti himnusz szerzőjének nagysága előtt.

Sebestyén Elek Előd

Felhasznált irodalom: https://mek.oszk.hu/04700/04750/html/480.html

Bejegyzés: Sebestyén

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük