Home Lelkileg töltődtek fel

Lelkileg töltődtek fel

Lelkileg töltődtek fel

József történeteiről hallhattak előadásokat az ifisek a Nagykárolyi Református Egyházmegye ifjúsági táborában július 1-5. között a Bihar megyei Hármaspatakon. Az idei tábor is jól sikerült. A szervezők igyekeztek a fiatalok számára változatos programokkal készülni.

Az időjárás kedden és szerdán nem kedvezett számukra. A programok egy részét át kellett írni. Az előadások és áhítatok tartalmasak voltak. Sokat tanultak a fiatalok József történetén keresztül, melynek során szóba került, hogy a családban kinek hol a helye, a konfliktushelyzetek kezelése, az identitástudat helyes kialakulása. Olyan kérdéseket dolgoztak fel, amelyek a fiatalokat érdeklik és foglalkoztatják.

A táborozók részéről ilyen visszajelzések hangoztak el: „Nekem nagyon tetszettek a előadások és az áhítatok, viszont a reggeli tornát nem igazán kedveltem”. „Tetszettek az előadások és a kiscsoportos beszélgetések”. „Jók voltak a szabadtéri játékok”. „Nekem a The One Way zenekar koncertje tetszett a legjobban”. „Öröm volt számomra együtt lenni ezen a héten, jó volt beszélgetni, megismerni másokat”. „Úgy érzem Istennel találkoztam”. „Közelebb kerültem Istenhez”. „Tetszettek az előadások és az énekek”. A táborban sokan töltődtek fel lelkileg, amiért nagyon hálásak.

„Hisszük, hogy nem hiábavaló volt ez a tábor. Önmagukat is jobban megismerhették a fiatalok és Istennel is jobban megismerkedhettek, mindez pedig a hasznukra vált. Reméljük, hogy otthon a családban is meglesz ennek az eredménye és haszna. Köszönetet mondunk a résztvevőknek, a Nagykárolyi Református Egyházmegye Esperesi Hivatalának, valamint a szállásért és támogatásért Pap Dénes Zsolt lelkipásztornak. Köszönetet mondok azoknak is, akik akár kiscsoportokat vezettek, akár a bevásárlásban vagy eszközbeszerzésben segítettek, akár a programok eltervezésében és megszervezésében vettek részt” – fejezte ki háláját Gál Krisztián Rudolf, a tábor főszervezője.

Bejegyzés: Sebestyén

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük