Home Nőszövetségi csendesnap volt Tasnádszarvadon

Nőszövetségi csendesnap volt Tasnádszarvadon

Nőszövetségi csendesnap volt Tasnádszarvadon

A munkás hétköznapok sokaságában igazi lelki feltöltődést jelentett az a csendesnap, melyet június 15-én szerveztek meg a Nagykárolyi Református Egyházmegye nőszövetségei számára. A szívhez szóló igehirdetés, a léleksimogató előadás és a kiscsoportos, őszinte beszélgetések mind-mind valami felejthetetlen pluszt tettek ehhez a naphoz.

Imádságos lelkülettel gyűltek össze az egyházmegye nőszövetségi tagjai a tasnádszarvadi otthonos templomban, aminek a padjai hamar meg is teltek a közösségi élményre vágyó hívekkel. Az istentiszteleten értékes és gyógyító gondolatok hangoztak el Gál Lídia ákosi lelkésznő ajkáról, aki a Lk 8,40-48 igeszakasz alapján tolmácsolta Isten üzenetét. A vérfolyásos asszony történetén keresztül mutatta be, hogy egy beteg asszonyból hogyan válhat valaki Jézus „leányává”. Új identitást kapott. Jézus nélkül minden ember olyan erőtlen, mint a fáról lehulló levél. Aki elszakad Istentől, nincs honnan erőt nyerjen. Családi gondokra, testi fájdalmakra, az élet nehézségeire Jézustól lehet erőt meríteni. Nagy tömeg volt Jézus kürül, de csupán annak az életében történt változás, aki hittel megérintette őt. „Ragadd meg Jézust, imádkozz hozzá hittel! Ő az egyetlen, aki igazán tud rajtad segíteni. Ő gyógyulással ajándékozhat meg” – biztatta a hallgatóságot a lelkésznő.

Tóth Klára pszichológus (Szatmárnémeti) a lelki jóllétről és gondviselésről tartott előadást. A lelki jóllétünket a magunk által kreált negatív gondolatok mellett azok a környezetünk részéről érkező rosszindulatú gondolatok is visszahúzzák, amikkel megpecsételnek minket. Elmondta, hogy érdemes időnként gondolati nagytakarítást végezni. A magunk vagy mások által megfogalmazott lehúzó gondolatokat pedig felül kell írni. Több, a Bibliából vett igeverssel bátorította a jelenlevőket arra, hogy bízzanak Isten segítségében.

Tőtős Beáta nőszövetségi elnöknő megköszönte a tasnádszarvadiaknak, hogy helyet biztosítottak ennek az eseménynek, és asztalt is terítettek.  Nem kis feladat volt ez az alig 200 lelkes gyülekezettől. Megköszönte a nőszövetségeknek azt a munkát, amit minden gyülekezetben végeznek. Erdős Csaba egyházmegyei főjegyző a 133. zsoltárból olvasott fel szemelvényesen. Elmondta: egy templom akkor válik széppé, amikor a padjai megtelnek emberekkel. Az Úr áldást pedig oda küld, ahol együtt vannak a testvérek. Azt kívánta, hogy lelkileg feltöltődve, Isten gazdag áldásával térjenek majd innen mindannyian haza. Gál Krisztián házigazda lelkipásztor elsősorban Istennek fejezte ki háláját azért, hogy megszervezhették ezt az együttlétet, ugyanakkor köszönetet mondott a gyülekezetnek is a lelkes segítségért.

A nagykárolyi egyházmegyében minden évben megszervezik a nőszövetségi csendesnapot, melyről az egyházmegye számos gyülekezetéből szoktak részt venni. Idén Ákosról, Bogdándról, Börvelyből, Dobráról, Érendrédről, Érszakácsiból, Észentkirályról, Érkőrösről, Hadadról, Kaplonyból, Kismajtényból, Leléből, Magyargéresről, Nagykároly-Belvárosból, Nagykároly-Kertvárosból, Piskoltról, Szilágypérből, Szilágyszérből és Tasnádról érkeztek nőszövetségi tagok.

Bejegyzés: Sebestyén

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük