Imahét – 4. nap

„Történetesen egy pap ment azon az úton lefelé, de amikor meglátta, elkerülte.” Lk 10,31

Az igaz felebaráti szeretetből fakadó segítség és irgalom nem személyválogató. Furcsa lehet számunkra, hogy egy pap, akinek élen kellene járnia a segítségnyújtásban, kikerüli, és figyelmen kívül hagyja a sebesült embert, akinek valószínűleg olyan súlyos sérülései voltak, hogy nem lehetett tudni, hogy életben van-e még. Fontos kérdés lehet számunkra, hogy hogyan viselkedhet így egy pap. Hogyan tagadhatja meg éppen egy szentnek mondott és tartott ember a segítségnyújtást egy arra rászorulónak? Ahhoz, hogy megértsük -nem elfogadjuk– ennek a papnak a helyzetét, tisztában kell lennünk a társadalmi helyzetével és az ahhoz kapcsolódó törvényekkel. Pap volt, akit kötöttek az ezzel a funkcióval járó törvények. Ezek szerint nem érhetett sem véres, sem halott emberhez, mert ő maga tisztátalanná vált volna. Nem egy emberbarát törvény, így akarták biztosítani a papnak, mint Isten és ember közötti közvetítőnek magasabb rendű mivoltát és „tisztaságát”. Ebben az esetben minden emberbaráti szeretetet és irgalmat nélkülözött ez az ember, aki pusztán a törvényben számára előírtak szerint járt el, amikor kikerülte a sebesültet.

A társadalmi rang, a megkövesedett törvények embertelenné és kőszívűvé tesznek. Jézus ezzel a példázattal ezt is megmutatta. Önmagában a törvény nem üdvözít, és önmagában szívtelenné tesz. Az irgalmas samaritánus történetében a pap és a lévita hozzáállása nagyon is jól példázza ezt. Ma is vannak magas rangú emberek, akik a törvényre, vagy törvényességre hivatkozva nem gyakorolnak kegyelmet. Jézus ebben a példázatban világosan rámutat arra, hogy nem magától értetődő, hogy ha valaki gyakorolja a vallását, az bővelkedik a felebaráti szeretetben. Az „elkerülte” kifejezés azt is jelenti az eredeti szövegben, hogy figyelmen kívül hagyta. És ez talán jobban kifejezi, hogy hova juttatja az embert, amikor magasabb rendűnek tartja magát egy egyszerű embernél. Kilép emberi mivoltából, melybe eredetileg az Isten teremtette.

Mi a tanulsága mindennek? Az ember elsősorban ember, nem pap, vagy lévita, nem mérnök, vagy orvos, nem püspök, vagy kormányfő, barát vagy ellenség. És ezt az embert kell meglátni a rablók áldozatává vált sebesült emberben is. Aki nem vesz tudomást egy sebesült emberről, az magáról Krisztusról és az ő tanításáról sem vesz tudomást.

Jézus a példázatban az őt provokáló törvénytudóknak rámutat a törvény szabta hiányosságokra. De a ma élő embernek is rámutat azokra a visszásságaira, melyekkel személyválogatóvá válik. Ugyanakkor megtanítja nekünk, hogy ne legyenek elvárásaink, hanem amikor gyakorolnunk kell a felebaráti szeretetet, ne egy más vallású, nemzetiségű, fajú, korú, társadalmi rangú embert lássunk, hanem ugyanazt az embert, amilyenek mi magunk is vagyunk: Isten gyermekét. Akkor, és csakis akkor töltjük be emberi és keresztyéni hivatásunkat, ha Jézus szerint cselekszünk. Ámen.

Mindenható Istenünk! Hálásak vagyunk, hogy ma ismét Igéd köré gyűlhettünk. Bocsásd meg, ha sokszor fontosabb számunkra a rang, a törvény, vagy bármi más, ami megakadályoz bennünket a krisztusi szeretet gyakorlásában. Segíts, hogy mindennapjainkban szem előtt tartsuk, hogy felebarátunk minden teremtett ember, és segíts gyakorolnunk mindazt, ami ezzel jár! Jézusért kérünk, hallgasd meg imánkat! Ámen.

Pakulár Bú Julianna, Tasnád