„De nem lesz mindig sötét ott, ahol most szorongattatás van… A nép, amely sötétségben jár, nagy világosságot lát. Akik a halál árnyékának földjén laknak, azok fölött fény ragyog föl.” Ézsaiás 9,1-2

Kedves ünnepre készülő testvéreim! Hadd kezdjem egy kérdéssel: féltek-e, félünk-e a sötétben? Tudom, nem vagyunk gyermekek, de azért megkérdezem: fél-e valaki közülünk a sötétben? Nos, mi lenne, ha egy olyan sötét szobában ülnénk, ahol semmit sem lehet látni. Semmilyen fény nem szűrődik be sem a nyílászárókon át, sem más módon.

El tudjuk képzelni ezek után azt, hogy mit érezhet például egy vak ember, aki nem lát színeket, formákat, alakokat, nem képes látásával (teljesen) érzékelni az őt körülvevő világot.  Vagy képzeljük magunkat egy siket ember helyébe, aki nem hall hangokat, nem érzékel zajokat, zenei harmóniákat, nem képes hallásával érzékelni az őt körülvevő világot.

Ezek mind szomorú tények, még belegondolni is rossz, ugye? De milyen furcsa lenne, ha ez a vak ember azt állítaná – mivel ő nem látja az Isten gyönyörű teremtett világát, mert nem képes látni – hogy nincsenek is színek, nincsenek is formák, alakok. Milyen furcsa lenne, ha azt állítaná, hogy a látás csak a fantáziánk játéka, mesebeszéd. És ugyanilyen furcsa lenne, ha a siket ember azt állítaná, hogy – mivel ő nem hallja, nem képes hallani – nincsenek is hangok, nincsenek is zajok, zenei harmóniák. Milyen furcsa lenne, ha azt állítaná, hogy a hallás is csak a mi képzeletünk szüleménye. Mi persze, akik látunk, hallunk, furcsa, szánakozó sajnálattal tekintenénk rájuk, hogy micsoda butaságokat állítanak, hiszen mi tapasztaljuk, hogy a világ igenis tele van színekkel, formákkal, alakokkal, mint ahogy a világ igenis tele van hangokkal, zajokkal, zenei harmóniákkal.                           

Az a furcsa ebben az egészben, hogy ennek a vaknak és ennek a siketnek a saját szempontjából nézve teljesen igaza van! Ők nem látnak semmit, nem hallanak semmit. Számukra a világ színtelen és sötét, hangtalan és néma. És mi hiába szeretnénk elmondani nekik, hogy márpedig vannak színek, sőt gyönyörű színei vannak a világnak, hiába szeretnénk elmondani nekik, hogy vannak hangok, sőt, ha az ember jól figyel, gyönyörű zenei harmóniákat hallhat meg ebben a világban… vagy képtelenek vagyunk erre, vagy nem tudjuk őket meggyőzni sem. Azaz hiába szeretnénk valahogy kiszabadítani őket, valahogy felszabadítani őket sötét és néma, vak és süket bezártságukból.

Az evangéliumok, amelyek az Úr Jézus élettörténetét írják le, tele vannak csodatörténetekkel. Rengeteg olyan történetet olvashatunk bennük, amelyben az Úr Jézus vakoknak adja vissza a szeme világát, betegeket, bénákat, megszállottakat – ma úgy mondanánk, hogy komoly pszichiátriai eseteket – gyógyít meg, süketeket tesz hallóvá. És mindezt azért teszi, hogy felhívja az emberiség figyelmét arra, ma a te figyelmedet is arra, hogy a szíved és a lelked vaksága és süketsége nem végleges állapot! Az adventi várakozás és a közelgő karácsony csodája erről beszél! Hogy az Úr Jézus azért született meg erre a földre, mert megsajnálta a te lelki vakságodat, hitbeli süketségedet. Azért született meg, mert te, mai átlagember, már odáig jutottál, hogy annyira elvesztetted a hitbeli, a lelki reménységedet, hogy azt állítod – mint az előző példabeli vak, meg az a példabeli süket – hogy Istent nem is lehet meglátni, nem is lehet meghallani.

Azok a pásztorok ott a betlehemi mezőn, akik az akkori advent utolsó perceiben megtudták, hogy Jézus megszületett, nagyon egyszerű emberek voltak. Épp úgy, mint te, vagy én. De látod, testvérem, nem kellett nekik semmilyen vallási képzettség ahhoz, hogy meglássák és meghallják a lelki világosságot, a megváltó Úr Jézus születéséről szóló örömüzenetet, evangéliumot! Ez a jó hír pedig nem más, mint az, hogy Jézus Krisztus azért született meg erre a földre, hogy téged meggyógyítson! Hogy lásd, megláthasd Őt, s Vele új színeket, új látást kapjon az életed! Igen, Jézus Krisztus azért született meg erre a földre, hogy téged meggyógyítson! Hogy halld, meghalld Őt, s Vele új dallamot, új harmóniát kapjon az életed! Hiába vagyok én jó vagy kevésbé jó lelkipásztor! Hiába akarnálak én meggyőzni, vagy meggyógyítani téged! Nekem ez nem sikerülne! De Ő, az Úr Jézus képes erre!

És még többet mondok: ezt Ő, Jézus akarja is! Akarja a te gyógyulásodat! A lelked, a szíved, az életed hitre való meggyógyulását! És akkor a te életedből, a te élő hitre gyógyított életedből árad, sugárzik majd a karácsonyi evangélium, örömüzenet, pont úgy, mint egy kis adventi mécses lángja. Hát legyünk mindnyájan ilyen kis fényecskék ez ünnepen, ebben a világban, és a mi kis lelki, de mégis látható világosságunk hirdesse majd az ünnepen az angyali örömhírt: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat” (Lk 2,14). Ezekkel a gondolatokkal kívánok mindenkinek boldog karácsonyt, testvéri érzésekkel, Tolnay István esperes