Home Gyülekezeti kirándulás: Érendréd – Budapest

Gyülekezeti kirándulás: Érendréd – Budapest

Gyülekezeti kirándulás: Érendréd – Budapest

Szeptember 8-10. között az érendrédi református gyülekezet tagjai autóbuszos gyülekezeti kiránduláson vehették részt. Péntek reggel indultunk és Budapest főbb látnivalóit igyekeztünk megtekinteni. Első nap az Országház, a Szent Korona, a Mátyás-templom és a Budai Vár megtekintésére került sor. Ellátogattunk az Összetartozás Emlékhelyére is, ahol megkerestük a sok helységnév között Érendréd nevét.

Másnap hajókiránduláson vehettünk részt és Szentendre városával ismerkedhettünk meg. Vasárnap a Reménység Szigetén vettünk részt az Erdélyi Gyülekezet istentiszteletén. Itt nagy szeretettel fogadtak bennünket, itt volt a szállásunk és itt is étkeztünk. Az istentisztelet alkalmával Dr. Fazekas István vezető lelkész, a Bírák könyvének 16. részéből vett igeszakasz alapján, Sámson életéről tartott mindnyájunk számára építő és tanulságos igemagyarázatot.

Vasárnap délután még ellátogattunk a Hősök terére, sétáltunk az Andrássy úton, majd megtekintettük a Vajdahunyad várát. Ezután hazafelé indultunk.

Köszönet a Bethlen Gábor Alapkezelőnek, hogy támogatta ezt a gyülekezet- és közösségépítő utat. A buszról leszállva, bár kissé fáradtan, de sok szép élménnyel gazdagodva, szívünkben hálaadással érkeztünk haza.

Uri Imre lelkipásztor

Bejegyzés: Sebestyén

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük