Imádság

„Áldd meg azért kegyelmesen szolgád házát, hogy örökre színed előtt legyen! Mert ha te, Uram, megáldod, örökre áldott lesz!” (1Krón 17,27)

Dávid imádkozik, hálaadással veszi tudomásul az Úr kijelentését. A templomépítés földi tervén túl meglátja az Isten tervét s azt, hogy a neki adott isteni ígéretek egyszersmind a nép üdvére szolgáló ígéretek. Imádsága végén az Úr áldásának erejéről tesz vallomást. A földi uralkodó hatalmát az Isten áldása teszi állandóvá. Ezért azt kéri, hogy ha már egyszer az Úr áldása átjárta életét, újuljon meg és maradjon rajta állandóan. Mert sokat érhet a fegyver, bátorság, diplomácia és emberi akarat, de állandóvá az élet javait csak Isten áldása teheti. Ez az áldás Isten szabad kegyelmében van. Nem kényszeríthető, ki nem erőszakolható és meg nem vásárolható. Egyedül Isten adhatja, szabadon, tetszése szerint. Dávid az Úrnak ezért a jótetszéséért könyörög, amelynek végső mozgatója nem vak véletlen, nem ember módján elképzelt önkény, hanem önként aláhajló isteni irgalom.

Sokan imádkoznak ma is. Te szoktál imádkozni? Mi az, amit imáidban kérsz Istentől? Ma köszönjük meg Istennek a Szent István alapította országot, és Dáviddal együtt kérjük: „Áldd meg azért kegyelmesen szolgád házát, hogy örökre színed előtt legyen! Mert ha te, Uram, megáldod, örökre áldott lesz!” Ámen!

Sebestyén Elek Előd

„Tégy, Uram, engem áldássá, Lelkedet úgy várom!
Tedd te a szívem hálássá, hogy neked szolgáljon.
Bárhová küldesz, ajkamról zengjen az új ének.
Tégy, Uram, engem áldássá, oly sok a bús élet.

Tégy, Uram, engem testvérré, Lelkedet úgy kérem,
Tedd te a szívem, tedd késszé, bízni a testvérben.
Sejteni engedd, mit érez: boldog-e, szenved-é?
Vígy közelebb a testvérhez, népedet tedd eggyé!”

RÉ 481