Pár napja, hogy megjelent a Tasnádi Református Egyházközség közösségi oldalán egy eseményhirdetés, miszerint a gyülekezethez tartozó Sződemeteren, Kölcsey Ferenc szülőfalujában a Kölcsey-emlékházban berendezett kiállítással kívánnak belekapcsolódni az úgynevezett „Múzeumok Éjszakája” c. programba. De mi is ez a „Múzeumok Éjszakája”? – kérdezhetné bárki, aki e sorokat olvassa. Jómagam hallottam már nem egyszer erről a kezdeményezésről, főleg Magyarországon, de volt rá példa már Nagykárolyban is, hogy a Károlyi-kastély múzeumrészlegét erre az alkalomra egész éjjelre megnyitották. Az internetes wikipédia oldal szerint ez egy külföldi mintára született magyarországi kezdeményezés, Magyarországon 2002-ben indult ez a mozgalom. Nyilvánvaló célja a múzeumok látogatottságának növelése által is – egyszerűen fogalmazva – a kultúra terjesztése, népszerűsítése minél szélesebb célközönség számára.

A tasnádi lelkipásztor házaspár, Pakulár István és Julianna ezzel a céllal nyitotta meg a múzeumok éjszakájára június 26.-án, vasárnap délután 4 és éjjel 12 óra között az egykor általuk megálmodott, majd a Magyar Kormány és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület támogatásával felépült Kölcsey-emlékházat. Amikor István itt volt a tasnádi nőszövetségi tagokkal együtt a kertvárosi egyházmegyei csendesnapon, megkért, hogy feltétlenül hirdessem ki a résztvevők számára ezt a lehetőséget. Szívesen megtettem, és el is döntöttem kis családommal együtt, hogy vasárnap délután kiruccanunk Sződemeterre… legalább így egyúttal meglátogathatom a Pakulár-házaspárt is.

A szombati fáradalmakat kipihenve, a vasárnapi szolgálatok után este fél nyolckor sikerült elindulni Sződemeterre. A nap már javában hanyatlani kezdett, amikor Tasnád irányából rátértünk a sződemeteri útra. Persze, jártunk már itt, jelen voltunk a központ avatásán is, sőt, mind a Magyar Kultúra Napján, mind pedig a Kölcsey-napok alkalmával szívesen vettem részt ezeken az eseményeken, akár családostól is.

Amikor megérkeztünk az emlékház kapuja elé, Pakulár Julianna jött ki a fogadásunkra. Mint elmondta, barátaikkal s azok gyermekeivel együtt már délután 4 előtt itt voltak, s a mai napon velünk együtt körülbelül harmincan látogatták meg a központot és a kiállítást. Közben kijött Pakulár István is, szívélyesen invitált be a kiállításra. A nagyon szép, igényesen berendezett kiállítótermek megtekintése végén meghallgathattuk azokat a Himnusz dallam-verziókat is, amelyeket pályázatként beküldtek a kor ismert és ismeretlen zeneszerzői Kölcsey költeményére, Nemzeti Imánkra (a zenehallgatás végén egyértelművé vált számunkra, hogy miért is választotta az akkori bizottság éppen Erkel Ferenc dallamát a Himnusz sorainak valóban imádság-szerű eléneklésére).

A Pakulár-család meghívására aztán megtekintettük a szintén szépen berendezett emeleti szálláshelyeket és fürdőszobákat. Az emlékház emeletén huszonkét személyt lehet megaltatni (ez itt egy kicsit a reklám helye is…). Aztán lementünk az alagsorba is, ahol a konyha és az ebédlő található. Mindkettő teljesen fogadókész állapotban, szépen van berendezve és szinte mindennel fel van szerelve – azért mondom, hogy „szinte”, mert később a beszélgetésünk során kiderült, hogy elkelne azért itt még egy-két „apróság”.

A Pakulár házaspár a barátaival együtt vacsorára is meghívott. Vacsora közben aztán sok minden kiderült. Sokan nem tudják, de a lelkészházaspár nemcsak igét hirdetni jár ki a 40 lelkes sződemeteri közösségbe. Az istentiszteletek megtartásán kívül a legfontosabb feladatuk a turisták körbevezetése. Nagyon sokat dolgoznak azért, hogy a hely méltó emléket állítson Kölcsey Ferencnek (nagyon ideillőnek éreztem édesapám azon gondolatát, amikor a teológiát elvégeztem, s kihelyeztek az első gyülekezetembe: „fiam, ti lesztek a nemzet napszámosai!” – hát ez esetben itt, Sződemeteren ez szó szerint igaz). A turisták fogadása teljesen kiszámíthatatlan. Előfordul, hogy korán reggel vagy a késő esti órákban is érkeznek ide átutazó vagy hazatérő turistacsoportok. Ha lenne egy saját honlapja az emlékháznak akár a KREK, akár az egyházmegye honlapja egyik mellékoldalaként, több esély lenne arra, hogy ezt a helyet népszerűsítsük, illetve ezeket a látogatásokat jobban „szabályozhassuk”.

Aztán szó esett arról is, hogy jó lenne a parkolót bővíteni, jó lenne egy játszóteret kialakítani az idelátogatók gyermekeinek, illetve egy legalább ötven személyt befogadó kinti teraszra is szükség lenne, ha egy nagyobb turistacsoportot akarnak vendégül látni. Az ebédlőt fel kellene szerelni legalább ötven személyre elegendő evőeszközökkel, a vendégszobák társalgójába is jó lenne az asztal köré legalább négy szék.

Mielőtt megköszöntük volna a vacsorát, a jó társaságot, és hazaindultunk volna, megegyeztünk abban, hogy a hamarosan megszépülő, gyönyörű tasnádi műemléktemplom elkezdett felújítási munkálatait is majd együtt megnézzük … legalább lesz még egy alkalom a találkozásra. El is jött az éjfél, mi elbúcsúztunk Pakuláréktól, s hazafele tartva arra gondoltam, hogy a legközelebbi lelkészi családi csendesnapunkat akár itt is tarthatnánk. Bár Sződemeter nem egy forgalmas útszakasz mellett fekszik, mégis kedvelt látogatóhelye számos idezarándokoló honfitársunknak, az olyanoknak, akik számára Kölcsey Ferenc életműve és a Himnusz nagyon fontos. És ha már mindez adott, tegyünk mi is az egyházmegye berkein belül azért, hogy ezt a szépen felépített közösségi teret is megtöltsük, alkalomról alkalomra, élettel, lélekkel és jó társasággal.

Tolnay István esperes