Isten figyelmeztet

„Az Úr, atyáik Istene elküldte ugyan hozzájuk követeit, s a reggeli felkeléstől állandóan figyelmeztette őket.” (2Krón 36,15)

Isten a maga útjait járó embert nem hagyja el. Gondoskodik arról, hogy szavával figyelmeztesse. Izráelhez elküldte prófétáit, hogy azok közöljék mindenekelőtt azt, hogy az Úr előtt semmi sem maradhat titokban. Ismeri tetteiket, látja, hogy a pusztulás útját választották és figyelmeztetése által magához akarja visszafordítani őket. Jó idejében szólt, hogy az ítélet ne legyen meglepetés, de nem vették komolyan a felszólítását.

Mi sem vesszük komolyan sokszor Isten figyelmeztetését. Milyen sokan vannak, akik nem mennek már a templom felé sem, akik nem hallgatják meg Isten igéjét. Mások elavult beszédnek tartják, ami letűnt korok eseményeiről szól. Ez már nem érinti őket, nem tartozik rájuk. Vannak, akik meghallgatják ugyan, de nem tudják rászánni magukat az engedelmességre. Mi vajon meghallgatjuk-e Isten hozzánk szóló üzeneteit? Hallgatunk-e a figyelmeztetésre vagy elengedjük azt a fülünk mellett? Ámen!

Jó Atyám, köszönöm neked, hogy hétről hétre megnyílnak a templomok kapui. Köszönöm, hogy szent igéd által szólsz hozzánk. Engedd, hogy ne csak halljuk az igét, hanem megértsünk annak személyes üzenetét. Ámen!

Sebestyén Elek Előd