Home Családi nap Nagykárolyban

Családi nap Nagykárolyban

Családi nap Nagykárolyban

Baráti beszélgetésektől és gyermekzsivajtól volt hangos szombat délelőtt a nagykárolyi esperesi hivatal, ahova az egyházmegye lelkészei és azok családjai gyűltek össze. A felnőttek tartalmas előadást hallgathattak és beszélhettek meg a szakmai életet és házasságot érintő kiégésről, a gyermekek pedig felhőtlenül tölthették idejüket a közeli CSI-GO játszóházban.

Az egyházmegye lelkészei 2017-től minden évben össze szoktak gyűlni családi napra. Ezek az alkalmak a Reformáció 500 évében indultak el és már hagyománnyá váltak. A találkozások esélyt adnak arra, hogy belelássunk egymás családi életébe és jobban megismerjük a másikat” – összegezte Tolnay István esperes.

Ledolgozunk a munkahelyünkön 40 évet, egymás mellett vagyunk 50 évet egy házasságban, eltelik felettünk 70-80 esztendő, de vajon mindezek közben élünk is? – tette fel a kérdést Visky István, a Nagyvárad-velencei Református Egyházközség lelkésze, tükröt tartva ezáltal a jelenlevők elé. És valóban nagyon aktuális volt a kérdés. Sajnálhatják is azok, akik nem vettek részt az előadáson, hisz az életet nemcsak átélni, hanem a pillanatot megélni is kell, örülni és hálásnak lenni. Az előadó rávilágított arra, hogy csak akkor vagyunk harmóniában önmagunkkal, ha teljesen átadjuk magunkat annak, amit tennünk kell. Miközben sokszor észre sem vesszük vagy egyenes tagadjuk, könnyen a kiégés áldozataivá válhatunk. Ennek lehet jele az időzavar, fáradtság, frusztráció, kitörés és összeomlás. Kiváltó ok pedig lehet a torz énkép, a sérült kapcsolat vagy akár az elvesztett életritmus. A megoldás az lehet, ha áldozunk időt magunkra, a házasságunkra, ha a létezés örömét át tudjuk élni a természetben, ha az alkotás öröme megérint a csendben, ha a közösség örömét át tudjuk élni az ünnepekben.

A házaspárok számára lehetőség kínálkozott egy közös imasétára, melyet Tolnay Adrien állított össze. A séta 6 olyan stáción vezetett át, ami sok mindent segített megérteni és átértékelni a házasságban. Megható és felemelő érzés volt ez az imaséta, megszívlelendő volt az előadás, és jó érzés volt látni a gyermekek mosolyát játék közben. Ezúton fejezzük ki köszönetünket Csizma Tündének, aki ingyenesen biztosította a lelkészek gyermekei számára a CSI-GO játszóház használatát.

Sebestyén Elek Előd

Bejegyzés: Sebestyén

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük