Az advent egy időszak, amikor mindannyian lelassítunk kicsit, próbálunk a zűrös és pörgős napokból kicsit visszavenni, elcsendesedni, magunkba tekinteni, és másokat is észrevenni. Nyilvánvalóan, ezek a dolgok az év minden napján fontosak, de talán, ilyenkor, a várakozás idején fokozottan. Ilyenkor mindannyian próbálunk kicsit jobbak lenni, és többet tenni ezért. Örömet okozni minden esetben jó az embernek, bárkinek az arcán is látunk egy mosolyt, ami miattunk született meg, felemelő érzés. Hát még, amikor egy gyermek arcán látunk fülig érő mosolyt és csillogó szemeket! Talán ezt nevezném az igaz boldogságnak, amikor egy gyermek arcán láthatjuk ezt az őszinte örömet. Az adventi időszaknak ez a délután, amit a gyerekekkel töltöttünk, mindenképp a tetőpontja volt, ha mondhatom ezt így. Látni azt, hogy mennyire élvezik, hogy mennyire örülnek annak, hogy ott vagyunk egyszerűen megfogalmazhatatlan. Számukra mi többnyire idegenek voltunk úgymond, mégis nyitottak voltak, és bizalommal jöttek oda hozzánk, beszélgettek velünk, meséltek nekünk. Nagyon jó volt hallani azt, amit meséltek, mindent, amit mondtak olyan beleéléssel tudtak átadni, hogy nem tudtunk nem elmosolyodni rajta, így szerintem mindenki nevében mondhatom, hogy mosolygásból nem volt hiány, mert mindig volt valaki, aki egy kis csodát tudott mutatni magából, amelyet mindig egy széles mosoly követett. A mézeskalács sütés és díszítés mellett még a gyerekek énekeltek is nekünk karácsonyi énekeket, amit mindenki nagy meghatottsággal és fülig érő mosollyal hallgatott. Az az őszinte szeretet, csak úgy áradt belőlük, látszott, hogy nekik ez szívből jön, és ez tette még meghatóbbá és csodásabbá az elhangzott énekeket. Egy meghatározó pillanatot és mondatot szeretnék még kiemelni. Egy kisfiúval beszélgettem, aki az elkészült és már gyönyörűen kidíszített mézeskalácsát ette, amikor egyszer csak ezt mondta: „Itt legalább tudunk örülni egy kicsit”. Talán ez volt az utóbbi időszakban az a mondat, ami a legjobban a szívemig hatolt. Ezek a gyerekek mindenben meglátják a szépet, számukra az apró dolgok is igazi boldogságot és örömet tudnak szerezni. Nekik az, hogy ott voltunk, és velük voltunk pár órára már sokat jelentett, és tudtak örülni. El is gondolkodtatott ez a mondat, és most nyert értelmet bennem úgy igazán Jézusnak azon szavai, amikor azt mondja, „Bizony, mondom néktek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába.” Ilyenek kéne legyünk mi is, megbecsülni mindent, és minden pillanatot. A szépet látni mindenben és mindenkiben, mint ők. Úgy gondolom ez a pár óra mindannyiunknak egy lelki feltöltődés volt, és az adventi időszak egyik legcsodásabb pillanatai. Láthattuk, hogy nem kell sok a boldogsághoz, és hogy minden gyermek mekkora nagy ajándék. Egy kicsit elgondolkodhattunk azon, hogy mi milyen szerencsés helyzetben vagyunk, és hogy mégis milyen hálátlanok tudunk lenni sokszor. Ők megbecsülték azt, amit kaptak, és örülni tudtak annak, hogy ott vagyunk és foglalkozunk velük. Kilépés volt ez a hétköznapok szürkeségéből, és az itt átélt pillanatok mindannyiunk szívében ott fognak maradni.

Újlaki Vivien, XII B

Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum