Imahét első napja: Isten hívása

Alapige: „Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak
titeket.” (Jn 15:16a)
Bibliaolvasás: 1Móz 12:1-4, Jn 1:35-51

Egy gyülekezetben súlyos konfliktus alakult ki a lelkipásztor és a hívek között. Maga a püspök száll ki a helyszínre. Első lépésként
berendeli a lelkészt az irodába és négyszemközt irgalmatlanul ledorongolja, lehordja, felelősségre vonja. A lelkipásztor szinte megsemmisülve, alázatosan hallgatja végig a dorgálást, már mentséget sem keresve, a legrosszabbra van felkészülve. Utána együtt vonulnak be a templomba a közgyűlésre, ahol a püspök védelmébe veszi, méltányolja papja szolgálatát, munkáját, a híveket keményen megdorgálja, inti őket alázatra és engedelmességre Isten és egyház iránt. A történtek után, mikor négyszemközt maradnak, a lelkész értetlenül mered elöljárójára és magyarázatot vár: melyik a valódi igazság? Mindenki azt a választ kapja, amire éppen szüksége van – hangzik a bölcs püspök jóságos válasza. Az Isten igazsága is egy és oszthatatlan, mégis különböző oldalai vannak, más-más hangsúllyal kimondva. Jézus a nagy isteni titkok magasságába, az üdvözülés nagy titkainak közelébe emeli tanítványait. Barátainak és nem szolgáinak nevezi őket, tudtul adja nekik mindazt, amit az Atyától hallott. Mikor kiküldi tanítványait hatalommal felruházva, Jézus figyelmezteti őket: Ne annak örüljetek, hogy a lelkek engedelmeskednek nektek, hanem, hogy nevetek fel van írva a mennyben! A felíró toll nem a ti kezetekben van. Ha azt gondoljátok, hogy ti döntöttetek énmellettem a választásotokkal – nem ti, hanem én. Én választottalak titeket.

Mielőtt Simon Péter döntött volna abban, hogy Jézust követi, Jézus hívja és engedi, hogy átmenjen azon a megrendülésen, halálos félelmen, elveszettség félelmén, amely ezekben a szavakban jut kifejezésre: „távozz tőlem, mert én bűnös ember vagyok”.

Amikor az ember elveszettnek érzi magát, amikor elhagyja maradék ereje, amikor felismeri a maga semmi mivoltát Isten szemében, amikor lelkileg tehetetlen, akkor képes hatni Jézus megelevenítő hatalma, akkor emeli fel a dönteni képesség magaslatára. Csak akkor tudok megtérni, ha ő akarja és mindez nem az én érdemem. Ha kell, letöri magabiztosságunkat, letöri büszkeségünket, elbizakodottságunkat.

Jézus üdvözítő kegyelme az Ő szeretetében gyökerezik, János apostol így fogalmazza meg: „nem abban van a szeretet, hogy mi szeretjük Istent, hanem Ő szeretett minket és elküldte a Fiát engesztelő áldozatul bűneinkért” (1Jn 4,10). A mi szeretetünket messze megelőzi az Ő szeretete, döntésünket az Ő döntése. Az eleve elrendelés, a kiválasztottság, a predestináció nagy titka csak Krisztusban fogható fel a Szentlélek világosságában az újjászületett gyermeke számára. Ennek igazságát tapasztalta meg Pál apostol, amikor megtéréséről ír. Krisztus ereje ledöntötte a lóról, és ő porba hullva, földre esve, a mennyei fénytől megvakulva megsemmisülten jajdul fel: mit akarsz Uram, hogy cselekedjem? Pál maga csak a méltatlanságával dicsekedhet: a bűnösök közt első vagyok én. Örömmel vette Jézus kezéből küldetését mint Megváltójának választott edénye. E pálfordulat emberi oldala, amiről szerényen vall: „Nem voltam engedetlen a mennyei látás iránt”. Krisztus hívását lehet elfogadni, de lehet visszautasítani is, nem teremtett Isten akarat nélküli robotokká, hanem felruházott a döntés jogával és felelősségével. Hallatlanul nagy titok ez, mert magunktól képtelenek vagyunk a jóra, a jó döntésre, a jó cselekvésére. Pál apostol így foglalja össze a tanítást erről a római gyülekezethez címzett levelében: „Akiket eleve ismert, eleve el is rendelte, hogy azok az ő Fia ábrázatához hasonlatosak legyenek…, akiket pedig eleve elrendelt, azokat el is hívta, és akiket elhívott, azokat meg is igazította, akiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette”. Ezt a megfogalmazást nevezhetjük a megváltás aranyláncának. Hogyan valósul ez meg a személyes hitéletemben, életvitelemben, a gyakorlatban? Ez a tan nem a végzetszerűséget jelenti: kár minden emberi erőfeszítésért, mert minden előre meg van írva. Ami megtörtént, annak meg kellett történnie, a jövendőre nézve pedig hiábavaló tervezni, igyekezni, akarni, úgyis az lesz, amit az Úr elrendelt. A másik véglet sem biblikus, amikor az ego, az én kerül előtérbe: az én megtérésem, az én hitem, az én érdemem. Vigasztal az a tudat, hogy üdvösségünk nem a mi tulajdon hitünkön nyugszik, Jézus Krisztus a záloga a mi békességünknek, üdvösségünknek és örökéletünknek. Ámen.

Kegyelmes Istenem, alázattal köszönöm meg neked, hogy kegyelmedbe fogadtál és hívő gyermekeddé választottál. Köszönöm, hogy úgy szerettél minket, hogy egyszülött Fiadat küldted el, hogy általa üdvösségünk és örök életünk legyen. Tudjuk, hogy semmi sincs a te akaratodon kívül. Bármi történjen is velünk, te oltalmadban hordozod sorsunkat. Növeld a hitünket, vigyázz mindannyiunkra, akik nap mint nap hozzád fohászkodunk. Szent fiad, Jézus Krisztus érdeméért hallgasd meg imánkat! Ámen.

Dénes Béla, Tasnádszarvad