Áldjon meg téged az Úr!

„Áldjon meg téged az Úr, és őrizzen meg téged!” (4Móz 6,24)

Amikor megtudta gyülekezetünk lelkipásztora, hogy teológiára készülők, kezeit a fejemre helyezte, és az ároni áldássál kívánta, hogy az Úr áldja meg célkitűzésemet. Mit is kívánhatna az ember többet a mindennapokban, minthogy Isten áldása kísérje őt és az Úr őrizze minden lépését.

Már a Biblia első fejezetében találkozunk az áldással. Az ember megteremtése után elhangzik ez az Isten ajkáról. Míg az Ószövetségben az áldás materiális, ami az élet bőségét, teljességét jelenti, addig az Újszövetség görög szava az áldásra egyfajta verbális közlést jelez: a kimondott szó, az ige testesíti meg ezt a minőséget. A jó szó, a jó gondolat ilyen értelemben maga Krisztus. Jézus követése önmagában hordozza azt a gazdagságot, amelyet áldásnak nevezünk. Jézus arra biztatta tanítványait, hogy áldást mondjanak azok fölött is, akik őket átkozzák, hiszen ez az egyetlen erő és hatalom, amely megtöri a gonosz erejét.

Az ároni áldás, melynek első sorát olvashattuk a fentiekben el, az Ószövetség legszebb áldása. Azóta is istentiszteletek legünnepélyesebb áldásmondásaként hangzik el. Maga az áldás-szöveg a papi író koránál régebbi, feltehetően istentiszteleti záró áldás. Az áldásban benn van az Úr neve, melyet az áldást mondó pap mintegy ráhelyez a gyülekezetre, hogy azzal az áldás élő valóságát kifejezze. „Az őrizzen meg”  utal arra, hogy az istentiszteletről távozó gyülekezet nem pásztor nélkül maradó, szétszéledő nyáj, hanem azt az Úr vele van a templomon kívül is és őrzi azt. Legyen rajtunk ez az áldás ünnepeken és hétköznapokon, templomainkban és azokon kívül! Ámen.

Gondviselő Istenem, köszönöm, hogy mindennap megörvendeztetsz áldásaiddal. Hálás vagyok, amiért oltalmazó tenyeredben hordozod sorsomat és jóságos tekinteted őriz engem. Ámen.

Sebestyén Elek Előd