“Ők pedig mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni, amint a Lélek adta nekik, hogy szóljanak. Abban az időben Jeruzsálemben istenfélő zsidó férfiak tartózkodtak minden nemzetből az ég alatt. Amikor ez a zúgás támadt, az összegyűlt sokaság megzavarodott, mert mindegyik a maga nyelvén hallotta őket szólni. Álmélkodtak, és csodálkozva mondták egymásnak: Nemde valamennyien galileaiak ezek, akik beszélnek? Akkor hogyan hallhatja őket mindegyikünk a maga anyanyelvén?“ (ApCsel 2,4-8)

Szólni, beszélni, érteni és megértetni – ez embervoltunk egyik legfontosabb pillére. Az értelmes beszéd, a megértés a legjellegzetesebb közös emberi vonásunk, ami megkülönböztet minket a többi földi teremtménytől. Ez különösen akkor érzékelhető, amikor egy más nyelven beszélő embertársunkkal próbálunk szóba állni. Ha románajkú az illető, nem okoz különösebb gondot a kommunikáció, mert azért mindannyian beszélünk valamilyen szinten a többségi nemzet nyelvén, de ha például valaki Németországból, Olaszországból vagy Hollandiából jön hozzánk, jó esetben remélhetjük, hogy beszél angolul, vagy németül… akkor még úgy-ahogy, szavakkal és mutogatással, de elboldogulunk, mert idegen nyelven is tanultunk középiskolában, egyetemen, vagy legalábbis tanítottak bennünket.

Az első pünkösdi igehirdetést meghallgató, sokszínű és soknemzetiségű sokaság számára nem okozott nyelvi problémát a megértés. Most nem akarok arról értekezni, hogy egyes újfelekezetek miért vagy minek alapján gondolják azt, hogy ha valaki extatikus állapotban zavaros, érthetetlen szavakat kezd el mormolni, már nyelveken szól, és ettől megismétlődik az első pünkösd élménye.  Az első pünkösd nem erről szólt, hanem arról, hogy a nyelvi különbözőségre Isten Szent Lelke valódi megoldást hozott: az apostolok ugyanis valóban (és valódi, létező) nyelveken szóltak, a környező népek, az ott tartózkodó idegenek nyelvén, mégpedig értelmesen és érthetően, és összefüggő beszéd formájában olyannyira, hogy a megértés élménye és csodája ebben a nagy kérdésben csúcsosodik: “hogy hallhatjuk őket a magunk anyanyelvén?” És a hangsúly sem arra tevődött, hogy melyik tanítvány hogyan és mely nyelven beszélt, hanem a lényeg az volt, amit/Akit hirdettek: az evangéliumot, az értünk meghalt és feltámadt Jézus Krisztust.

És az első pünkösd óta Isten nemcsak folyamatosan szól, hanem a hallást, az értést is Ő adja. Hálás lehet az európai keresztyénség a bibliafordítóknak. Mi, magyarok, Nagykároly és környékiek különösen hálásak lehetünk Istennek Károlyi Gáspárért, hogy az ő alázatos, nagy gonddal végzett fordítása nyomán az Úr Isten a mi anyanyelvünkön is érthetővé tette akaratát. Aztán hálásak lehetünk mi, magyarok azért is, hogy a Kárpát-medence bármely pontján megértjük egymás beszédét. Még a szomorú és igazságtalan, kereken 100 éve történt trianoni kényszerű szétszakadás sem tudta megakadályozni azt, hogy egyek ne maradjunk a beszédünkben, a nyelvünkben. Persze, van beolvadás, van lemorzsolódás, van nyelvi romlás ( mindez a mi hanyagságunk és nemtörődömségünk miatt is történik), de azt elmondhatjuk, hogy alapjaiban megmaradt és megőrződött Isten kegyelméből a nyelvünk, kultúránk, identitásunk – más európai népekhez képest erőteljesebben. Amikor Svájcban jártam, csodálkozva hallgattam az ottani német dialektust, mert bár van egy nagyon minimális német tudásom, semmit sem értettem, amikor mellettem a svájci németet beszélték. Vagy Hollandiában járva azt láttam, nem értik a hollandok a fríz és a flamand dialektust – pedig egy tőről fakadnak. Ehhez hasonlóan egy mai francia vagy angol hiába vesz kézbe bármely középkori német vagy angol irományt, teszem azt Shakespeare, vagy Goethe műveit azok eredeti reneszánsz angol vagy német barokk nyelvén, nem sokat ért belőle, annyit változott a mai nyelvhasználat. A rabbik és írástudók kivételével a legtöbb zsidó ember sem érti már az ószövetségi biblia óhéber nyelvezetét, sőt, egyes mássalhangzókat is már másképp olvasnak ki. A görög nyelv kitűnő szakértői tudják a legjobban, hogy különbség van a klasszikus, a bibliai és a mai görög nyelv között is. Ha viszont mi, magyarok, elkezdenénk olvasni éppen Károlyi Gáspár eredeti bibliafordítását, még mindig megértenénk annak legalább 90 százalékát (Károlyi eredeti Bibliájában igazából a reánk kényszerített latin betűk kiolvasása okoz nagyobb fejtörést, hiszen az ősi és középkori magyar nyelv sokkal „írhatóbb” volt a rovásírás betűivel). Számunkra, magyarok számára talán ez minden év pünkösdjének egyik emlékezetes ajándéka, hogy az a Szentlélek, aki az első pünkösdkor megadta az apostoloknak a több nyelven szólás ajándékát, bennünket, magyarokat éppen a nyelvünkben segített évszázadokon, de lehet, hogy évezredeken át megmaradni. Köszönet érte a Léleknek!

Mindezeken túl, végül de nem utolsósorban az első-, valamint az idei pünkösdnek van még egy különös hasonlósága: az, hogy mindkettő szabadtéren történik. Mi, erdélyi keresztyének, felekezeti és nyelvi hovatartozástól függetlenül arra számítottunk, hogy legalább ez év pünkösdjére újra templomainkban tarthatjuk e drága ünnepet. Nem így történt. Sajnos, érthetetlen számunkra – és ezt ki kell mondanunk – hogy a több száz fős, multicégek által működtetett intézmények falain belül gond nélkül lehet (akár maszkokban is) dolgozni, vagy vásárolni, de a templomokba még mindig nem lehet bemenni. Pedig hiszem, hogy a templomban helyet foglaló gyülekezet közösségében mindenki képes lenne fegyelmezetten viselkedni pont azért, mert ilyenkor az ember nem magára figyel, hanem Istenre, aki Lelke által igéjét, akaratát közli velünk, vigasztal és reményt ad, tanít és szeretetre, türelemre nevel. Nincs kizárva, hogy mindez valakiknek a szándéka (vagy egyetlen olyasvalakinek, akinek a globalizmus hívei feltétel nélkül engedelmeskednek, akiket észrevétlenül is irányítani tud, és akit mi úgy nevezünk: Isten ellensége, a sátán).

Kedves Testvéreim! Egy szó, mint száz: ez év pünkösdjében tízszeres erővel vessük bizalmunkat és reményünket abba a mindenható Istenbe, aki, mint mindig, most is érthetően szólít meg, értésünkre adja akaratát, velünk kapcsolatos célját, tervét, illetve most is és bármily helyzetben megoltalmaz, sőt, ha kell, gondoskodik arról is, hogy ne csak testünk, hanem családi hajlékaink is a Szent Lélek templomaivá legyenek. Ezzel a pünkösdi jókívánsággal kérem Isten áldását mindnyájatokra, testvéri köszöntéssel, Tolnay István esperes