Szórványnap Érhatvanban
Idén is szép számmal ellátogattak a szeptember 24-én megtartott érhatvani szórványnapra. A környező településekről érkező reformátusok mellett sok helybeli ortodox is megtisztelte jelenlétével az ünnepséget.
Az istentiszteleten Dobai Zoltán főjegyző hirdette Isten igéjét a Jeremiás könyvének harmadik része alapján. Az igehirdető felhívta a hallgatóság figyelmét arra, hogy minden élethelyzetben őrizzék meg a reményt. A hívő ember soha nem veszítheti el az Istenbe vetett bizalmat. Sok mindent el is veszíthetünk, de a reménységet sohasem. Kitért arra, hogy ugyan szomorú szívvel álltak meg télen Érhatvanban az utolsó református magyar ember sírjánál, de sohasem lehet azt tudni, hogy nem-e népesül be újra majd a református templom hívekkel. Az igehirdetést követően Paniti Zoltán tasnádszántói lelkipásztor köszöntötte magyar és román nyelven az ünneplő gyülekezetet. Paniti Eszter tiszteletes asszony bibliai igével szólt az egybegyűltekhez, majd felolvasta Csiha Kálmánnak a Szeressétek a templomot című versét. Tolnay István esperes ünnepi üzenetét Nagy Róbert missziói előadó olvasta fel. A szórványnapi ünnepséget a nagykárolyi Pro Ecclesia kórus lélekhez szóló énekei tették szebbé. Az istentiszteletet követően a tasnádszántóiak jóvoltából szeretetvendégségre invitálták meg a református és ortodox híveket, akik békésen imádkoztak együtt vasárnap délután Istenhez.
|
Üzenet az érhatvani egyházmegyei szórványvasárnap gyülekezetéhez Igei mottó: „… juhaimnak maradékát pedig összegyűjtöm…” (Jer.23,3) Kedves ünneplő gyülekezet! Amikor eltemettük az utolsó érhatvani református magyar embert, talán sokan közülünk arra gondoltunk: érdemes-e ezt a hagyományt folytatni? Érdemes-e ezentúl évente összegyűlni szeptember utolsó vasárnapján egy olyan templomban, ahol évközben már némán hallgat az egykor istentiszteletre hívogató érhatvani református templom harangja? S talán sokan magunkban legyintettünk: ide sem fogunk már többé elzarándokolni. Nincs kiért… S ennek ellenére ma mégis itt vagyunk: ti valóságosan, én pedig lélekben veletek. Mert az imént azt mondtam: nincs kiért! Most azt mondom, sajnos, lehet, hogy nincs már kiért, de VAN MIÉRT. És ha van miért, akkor lesz KIÉRT is! Miért vagyunk ma itt? Azért, mert valahol mindnyájan érezzük: itt a helyünk… még mindig! Ez az érhatvani kiürült templom legalább egy évben egyszer meg kell teljen: Lélekkel és lelkekkel! Itt a helyünk, ahol nagyapáink korában egykoron még népes kisgyülekezet élt, szolgált, dolgozott és imádkozott, mert élni akart. Hol vannak ők? Azok, akik nem vándoroltak el innen, kint alusszák örök álmukat a csendes temetőben. És mi itt vagyunk: egy évben egyszer… helyettük is… A felolvasott bibliai ige Erdély legelismertebb ma élő szórványmisszionáriusának, Vetési László lelkipásztornak az egyik kedvenc igéje. Diákkoromban két éven át igyekeztem segíteni neki abban a szolgálatban, amit a diaszpórákban élőkért végzett. Jártam vele olyan templomokban, ahol már akkor nem élt református magyar a faluban, s a templom falai omladoztak, mintegy jelezve: itt valóban vége már mindennek, ami magyar és református! Ez az érhatvani templom azonban még áll, mert voltak és vannak a közelmúltban és a jelenben olyan egykori esperesek és itt szolgáló lelkipásztorok, szomszédos gyülekezeti tagok, akik nem hagyják… nem hagyják, hogy e templom falai is leomoljanak… mert az már tényleg a vég… a vég, amit elfogadunk, a vég, amibe egyszerűen csak beletörődünk, és megyünk tovább menteni, ami még menthető… máshol, máshová! Kedves ünneplő és az egykori gyülekezetre emlékező testvéreim! Igen, azok helyett vagyunk és leszünk itt, akik egykor itt éltek. Ez a válaszom az előbb feltett MIÉRT kérdésre! És KIÉRT jövünk ide? Azért a mindenható Úr Istenért, akiben reménykedünk, akiben úgy bízunk, hogy hisszük: ha Ő akarja, és amikor Ő akarja, mindez, amiért ma szomorú szívvel és megrendült lélekkel emlékezünk, egyszer megfordulhat majd. Ezekkel az érzésekkel és gondolatokkal köszönt mindnyájatokat és kíván áldott szórványvasárnapi ünnepet Tolnay István esperes. |
Hozzászólás