Árnyékban élek, nincs napsugár.

Fojtogat a sötét, hol vagy világosság?

Bezárva didergek, csontomig hatol a hideg,

Nincs egy kályha, ami felmelegítene.

Így élek száz év magányban,

Lelakatolt börtöncellámban.

 

Menekülnék, de nem tudok.

Kezem, lábam, szívem is megfagyott.

Nem mozdul, hiába már a hívó szó.

Elkésett, minden hiábavaló.

Várom az angyali trombitaszót,

Megfagyott testem feléled és elindul.

 

Elindul oda, ahol nem bántanak,

Ahol mindenkit szeretettel várnak,

Akár fényben, akár árnyékban él,

A tiszta szív megkapja bérét.

Azután fényben él minden, minden igaz lélek,

Amit az élettől soha nem kapott meg,

Az Úr trónjánál, örök békére lel.