Látod, amott egy öreganyóka ácsorog,

Kezében kopott kalap, rongyos és ázott,

Most leteszi maga elé a földre,

S könyörögve néz a járókelőkre,

Ez így megy napról-napra, évről-évre.

 

A kalap alján pár morzsát látsz,

Amit kapott hosszú évek során,

Nem kincset, gazdagságot koldult,

Sem hírnevet,

Ami keveset kapott az élettől:

Szeretet.