A gencsi református közösség november 16-án, vasárnap délelőtt különleges alkalomra gyűlt össze, hálaadó istentiszteletet tartottak a templom építésének 140. évfordulója tiszteletére.

Az ünnepi istentiszteleten az igehirdetés szolgálatát Tolnay István, a Nagykárolyi Református Egyházmegye esperese végezte. A lelki alkalmat kulturális program is gazdagította. Marosán Csaba színművész előadásában hangzott el „Őrizem a szemed”, amely mélyen megérintette a jelenlévőket. Az előadásban közreműködött Marosán Enikő.

A 140 éves templom jubileuma alkalmat adott a közösségnek arra, hogy hálát adjon az örökségért, amelyet elődeik hagytak rájuk, és megerősítse elköteleződését a jövő iránt.

---

AZ ELSŐ IMA A GENCSI EV. REF. EGYHÁZ ÚJ TEMPLOMÁBAN

1885. november 15.

Készítette és elmondotta: BAJZA ISTVÁN lelkipásztor

„Atyánk! kegyelemnek Istene! Íme mi a te segedelmed által felépítettük dicsőséged hajlékát, a te szent templomodat. Oh, fogadd el azt te magadnak s lakozzál abban, lakozzál közöttünk mindvégiglen boldogitólag. Dicsőséged lebegjen ebben, mint fényes felhő, melyben tedd nyilvánvalóvá jelenlétedet mindannyiszor, valahányszor porgyermekeid igaz hittel és élő reménységgel innen hozzád kiáltanak. Te szólj innen hozzájuk csendesen és édesen, hogy ekként a szenvedő nyerjen enyhületet atyai szavadra. A bánatost nyugtassa meg igéd biztatása, a siránkozó törölje le könnyeit – innen egeidre tekintvén, a kegyes nyerjen erősödést a jóban, a töredelmező bűnös kegyelmet kegyelmed asztalánál a szent élet követésére és bizonyos reménységet az idvességre. Oh, Atyánk! Szenteld meg e szent hajlékot a te szentséged jelenléte által, legyen ez kedves te előtted, s legyenek kedvesek mindazok, kik keresnek téged, szeretik a te házadat, hogy legyen e hajlék igazán Isten háza, s mennyországnak kapuja. Munkálkodjál úgy bennünk Szentlelked kegyelme által, hogy mindenkor méltók legyünk a te szeretetedre és ígéreteid elvételére… Egyenetlenség és viszály dúlt gyakran anyaszentegyházad békessége ellen, s gyarló érdekek meg-megakaszták a szent munkát, elzsibbaszták a tetterőt, megcsüggesztették az igyekezetet, de bár bűnösök valánk, a te kegyelmed még sem hagyott el minket, s nem engedted, hogy néped reménye, házad óhajtása, a fásult közöny és szűkkeblű önzés sorvasztó tüzén megemésztessék. Uram, fogytán volt már anyagi erőnk, megakadt építkezésünk, sok romlást láttunk, mint búsulásod tanújeleit: de ismétlen hozzánk fordult jókedved, s lelkes nők áldozataival élesztetted fel csüggedő reménységünket és szívünkben az elbágyadt buzgóságot. Uram! Te nemcsak megmutattad nekünk a Kánaánt, hanem ím be is vezettél minket az ígéret földjére, megsegítettél, hogy itt felépíthessük szent sátorodat, melyben a te neved lakozik mindörökké. Te cselekedted ezt jó Atyánk! A mit mi gyenge erőnkkel véghez nem vihettünk, a te kegyelmed végezte helyettünk. Oh, végy azért tőlünk áldást, dicsőséget és felmagasztaltatást! Tied legyen elménk első gondolata, szívunk első dobbanása, lelkünk első hálaimája kegyelemnek Istene, jó Atyánk midőn dicsőséged új hajlékában először gyűltünk össze, hogy innét imádva téged egeidre emeljük szemeinket szívünkkel egyben, s keressünk és megtaláljunk téged, oh, végtelen jóság, ki csodásan megdicsőítetted a te erődet a mi erőtelenségünkben. 16 évvel ezelőtt sírva borultunk le avult templomunk bomlott romjain: kétely szállta meg szívünket, ha vajon fel fog-é köztünk ismét épülni imádságodnak hajléka? S ím, ma megörvendeztetett minket a te kegyelmed, mert felépült új templomunkban új világossága tárult fel dicsőségednek… Legyen emlékezetes ennek népe messze vidéken lelkesedett buzgóságáról Istene és egyháza iránt, hogy ekként lehessünk becsültek az emberek előtt, s kedvesek tenálad, Istenünknél. És ehhez képest esedezünk néked, oh, jó Atyánk, hogy adj mibelénk megújult szívet és új indulatot, te hozzád mindenekben hívet és szent akaratot. Újítsd meg bennünk a te képedet, mely áll szent életben, Hogy lehessünk választott néped, élvén szeretetben. Hogy ekként élet és halál által Hozzád siessünk nagy vágyással. Halleluja, Halleluja. Ámen.”