Hírek
Új zászló- és bibliatartóval gazdagodott a templom
Új zászló- és bibliatartóval gazdagodott a Nagykároly-kertvárosi Református Egyházközség temploma.
Pályázati felhívás szórványgondozó lelkészek utazási költségeinek résztámogatására - 2026
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség pályázatot hirdet a Kisebbségi Tanács 2026. évi alapjából, a szórványgondozó lelkészek utazási költségeinek résztámogatására.
Az örökbefogadásról volt szó a lelkészértekezleten
Domahidán szervezték meg a Nagykárolyi Református Egyházmegye első negyedévi lelkészértekezletét.
Tanácskozott a nőszövetség vezetősége
Az esperesi hivatal adott otthont a nagykárolyi egyházmegye nőszövetsége elnökségi ülésének április 27-én. A találkozón a résztvevők a jövőbeli tervek áttekintése mellett kiemelten foglalkoztak az idei egyházmegyei csendesnap előkészítésével.
Megemlékeztek a majtényi síkon
A korábbi évek hagyományát követve, idén is ünnepséget szerveztek a 315 évvel ezelőtti szatmári békekötés emlékére.
Ifjúsági napot tartottak Ákoson
Ákoson szervezték meg a Nagykárolyi Református Egyházmegye ifjúsági napját.
Családos presbiteri nap
Családos presbiteri napot tartott az ákosi gyülekezet vezetősége a Bihar megyei Sólyomkőváron.
Szilágyszér adott otthont a presbiterek találkozójának
Szilágyszéren szervezték meg a Nagykárolyi Református Egyházmegye Presbiteri Szövetségének tavaszi találkozóját április 18-án.
Közgyűlést tartottak
Tavaszi közgyűlést tartottak a Nagykárolyi Református Egyházmegye esperesi hivatalában április 8-án.
Missziói beszámoló
Balogh Enikő missziói előadó beszámolója a 2025-ös évről.
Nőszövetségi beszámoló
Gál Lídia Hajnal nőszövetségi elnök beszámolója a 2025-ös évről.
A gyászfeldolgozásról hallhattak Nagykároly-Kertvárosban
Nagyhét szerdáján meghitt, elgondolkodtató alkalomra került sor a nagykárolyi Kálvin-központban. Bartha Mária Zsuzsánna unitárius lelkész.

.jpg)









.jpg)