VR TEMPLOMOK: Magyarcsaholyi Református Templom (360 fokos videó)

.Magyarcsaholyt 1348-ban említik először, amikor Csaholyi János birtokaként jegyzik. Az első hiteles adat az egyház fennállásáról 1630-ból való, amikor először kértek református prédikátort Magyarcsaholy templomába Tarnóczi István személyében. Ekkor még csak a templom szószéktől toronyig tartó része létezett. Később azonban két alkalommal is sor került templombővítésre, melyet a templomtető faszerkezete is igazol. 
A falú az 1670-es évek vége felé pusztulásnak indul. Egyes történelmi adatok teljes kihalásról is beszélnek, de ez inkább eltúlzott szemléltetése volt annak a hatalmas katasztrófának, ami a falu szinte teljes megsemmisüléséhez vezetett. Bár még az 1660-as török vészt, mely Tasnád városának és református templomának pusztulásához vezetett Magyarcsaholy még túlélte, de az azt követő súlyos pestisjárványok, mely négy ízben is lecsaptak a térségre, azok már megtizedelték a lakosságot. Ehhez hozzájárultak még a Kuruc-Labanc harcok következményei is, mely legtöbbször a vidéki falvak kifosztásával, felégetésével járt, illetve az ott élők lemészárlásával, azok kivételével, akiknek sikerült elmenekülni. 1713-ban kezdett újra benépesedni a falu a régi helyén. A feljegyzések szerint az ideköltözők a még álló és működő régi templomot használják, melyet később kibővítenek és tornyot is építenek mellé.
1766-ban 8 méter magas fatornyot építenek a templom mellé. Már ekkor két harangnak készül a fatorony, a meglévő 1701-ben készült harangnak, és az 1767 márciusában készült harangnak.  Hogy mi lett a két harang sorsa, arra csak következtetni lehet az irattári bejegyzésekből. Az egyiket valószínűleg újraöntették 1780-ban, mely harang mind a mai napig megvan. A másikat pedig, melynek súlya 158 kg volt és a kisebbik volt a kettő közül, 1917 március 12-én háborús célra elvitték, ennek jegyzőkönyve megtalálható irattárunkban. Ezen harang pótlására 1923-ban került sor, amikor az egyházközség saját költségén készíttette el Bukarestben az új harangot, mely mindmáig helyén van. 
A faharanglábat 1813 április 27-én lebontják, hogy helyébe egy 22 méter magas tornyot építsenek. 1823-ban fejezik be a torony zsindelyezését és felhelyezik a vitorlás gombokat is a csúcsára, illetve a négy szegletére. 
    1850-ben kerül sor a toronyóra beszerelésére. Sajnos az órásmester kiléte és az óra készítésének helye ismeretlen. 1873-ban az óra egy nagyobb javításon esik át, több alkatrészét kicserélik, átfestik a számlapokat, mutatókat. Az óra egészen az 1940-es évekig működött, aztán többször meghibásodott, mivel alkatrészei elhasználódtak az évek során. Az 50-es, 60-as években történtek próbálkozások az újraindítására, de sikertelenül. 
    Az egyházközség orgonáját 1855 április 29-én kezdték el építeni. Sajnos az orgonaépítő mester neve és az orgona készítésének helye is ismeretlen. Az orgona templomba való beépítése 1856 decemberében kezdődött el. Az orgonát bár karácsonyra felszentelték, azonban működésével bizonyára gondok lehettek, mivel az építőmester még jó ideig dolgozott ezután is rajta. A feljegyzések szerint csak 1857 májusában készült el véglegesen az orgona. És működött elkészített formájában egészen az első világháborúig, amikor ónsípjait hadi célból fel kellet ajánlja az egyházközség. 1918 július 25-én történt meg a sípok postázása a Magyar Szent Korona Országainak Fémközpontja RT felé. Ezen orgonasípok sajnos azóta sem kerültek pótlásra, sőt mára már az orgona is teljes felújításra szorul.
    Maga a templom az évek során többször megújult és ki is bővült, sajnos azonban nem minden esetben történt szakszerű és átgondolt munkálat, sőt egyes változtatások teljesen kivetkőztették eredeti jellegéből. Így a templom mai kinézete egyáltalán nem hasonlít az egykor patinás, kazettás mennyezetű, zsindelytetős, négy fióktornyos, bearanyozott gombú templomra. 1906 előtt egy felújítás során történtek a legdurvább változtatások a templom jellegében: eltávolították a mennyezetről a kazettákat, a mennyezetet lefestették, tetőt javítottak, a templomfalat megerősítették és feljavították kívül-belül és a padláson végzett munkálatokhoz felhasználták a levétel által feleslegessé vált festett kazettákat is… 
2022-ben a templomhajó teljes bádogozása cserélve lett, illetve a tetőzet farésze is javítva volt. 2023-ban megkezdődött a templombelső teljes felújítása. Új elektromos hálózat került a templomba, a falak cementvakolatát teljesen eltávolították majd új lélegző vakolatot kaptak, a betontalapzatot feltörték és téglával lett kirakva a teljes templom talapzata, új padok kerültek a templomba, új hangosító berendezés lett beszerelve, új nyílászárók kerültek beszerelésre, kibontásra kerültek a középkori ablakok, a toronyba pedig a 100 éve nem működő óraszerkezet teljes cseréje valósult meg egy modern GPS vezérelt teljes elektromos óraszerkezet beépítésével. 
A következő munkálat a templom teljes külső felújítása lesz.
Forrás: youtube.com
 
Bejegyzés dátuma: 2026. november 6.