Szentháromság

Kedves Olvasó! Ez az ige ismerős lehet számodra az istentiszteleti liturgia végéről. Gyakran halljuk áldásként, talán már szinte együtt mondjuk a lelkipásztorral. 
Pál először Krisztust említi. Nem véletlenül. A keresztyén élet kezdete és közepe Jézus Krisztus kegyelme. Református hitünk egyik legfontosabb felismerése éppen az, hogy kegyelemből tartatunk meg. A Heidelbergi Káté első kérdés-felelete így vall erről: „nem önmagamé, hanem az én hűséges Uramnak és Megváltómnak, a Jézus Krisztusnak tulajdona vagyok, aki az ő drága vérével minden bűnömért tökéletesen eleget tett”. 
Ezután az Atya szeretetéről beszél az apostol. Isten úgy szeretett minket, hogy az Ő egyszülött Fiát küldte el a világba. Isten keres bennünket akkor is, amikor eltávolodunk tőle. Ez az ige azt hirdeti ma, hogy van olyan szeretet, amely nem fogy el. Van olyan mennyei Atya, aki nem fordul el az övéitől sohasem.
Végül a Szentlelket említi meg az apostol. A Szentlélek kapcsol össze minket Krisztussal és egymással. Ő formál gyülekezetté minket. Ma különösen is fontos ezt meghallani. Korunk embere könnyen bezárkózik önmagába. Sok a magányos ember még a közösségekben is. Különösen nagy szükségünk van egymásra, a közös imádságra, az istentiszteletre, az egymással való beszélgetésre, egymás bátorítására és vigasztalására. 
Ahol a Szentlélek munkálkodik, ott közösség születik. Adja az Úr, hogy mi is megtaláljuk a helyünket ebben a közösségben! Ámen. 

IMÁDSÁG: Mennyei Atyám! Hálát adok neked Jézus Krisztus kegyelméért. Köszönöm a te változhatatlan szeretetedet, amely sohasem hagy magamra. Kérlek, Szentlelked által munkálkodj bennünk és közöttünk! Ámen.

Sebestyén Elek Előd