Home Ötödik presbiterképzés

Ötödik presbiterképzés

Ötödik presbiterképzés

Ötödik alkalommal gyűltek össze a nagykárolyi egyházmegye presbiterei és diakóniai munkatársai Ákoson, hogy részt vegyenek a számukra szervezett képzésen. A március 17-én sorra került eseményen a Sárospataki Református Teológiai Akadémia oktatóinak előadásait hallgathatták meg az érdeklődők.

A program Szabó Sándor, szilágypéri lelkipásztor prédikációjával vette kezdetét. Az igehirdető a Mt 22,34-40 igeszakasz alapján szólt a hívekhez. Elgondolkodtató kérdéseket fogalmazott meg arról, hogy kit mi motivált, amikor elvállalta a presbiteri tisztséget. Végül annak a fontosságát emelte ki, hogy Isten iránti szeretetből kell vállalni és végezni ezt a fajta szolgálatot. Dr. Enghy Sándor beszélt az elhívatás bibliai példáiról, a Zsoltárok könyvének értelmezéséről, ugyanakkor olyan megvilágításba helyezte az Ézsaiás próféta könyvének 53. részét, mely a többség figyelmét eddig elkerülte. A jelenlévők kíváncsian hallgatták a különösen érdekes előadásait.

D. Szabó Dániel bizonyságtevő missziói beszámolójában többek között arról beszélt, hogy hogyan lehetünk eszközök Isten kezében. Saját élményei alapján számolt be arról, hogy egy hívő lelkületű ember, hogyan lehet Krisztus gyógyító szeretetének közvetítőjévé akár egy korházban is betegtársai között.

Nt. Pásztor Gyula lelkipásztor törekedett rámutatni arra, hogy a presbiter Krisztus képének hordozójává kell váljon a mindennapokban. Sokszor ehhez csak annyi kell, hogy az „ön” helyett a Krisztus szót helyettesítsük be. Önmegvalósítás helyett Krisztus megvalósítását. Öndicsőítés helyett Krisztus dicsőítését. Önzés helyett pedig kerüljön Krisztus a középpontba.

Dr. Geréb Miklós irinyi lelkipásztor a gregorián énekekről beszélt, ugyanakkor húsvét közeledtével néhány nagyheti ének helyes éneklését mutatta be és tanította a hallgatóságnak.

A nagykárolyi egyházmegye presbiterei és diakónus munkatársai számára szervezett képzés összesen 5+1 alkalomból áll. Az elmúlt időszakban általában két hetente gyűltek össze az egyházmegye különböző gyülekezeteiből a presbiterek, hogy tudásukat gazdagíthassák és hitüket elmélyíthessék ezeken a találkozásokon. Az utolsó alkalomra március 24-én, délután 4 órától kerül sor a nagykárolyi református templomban. Ezzel az ünnepi istentisztelettel zárul a presbiterképzés, melynek -amint azt többen megjegyezték- remélhetőleg folytatása is lesz.

 

[FinalTilesGallery id=”12″]

Fotó: Póti Tibor és Sebestyén Elek Előd

Bejegyzés: Sebestyén

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük