Megemlékeztek a majtényi síkon

Megemlékeztek a majtényi síkon
A korábbi évek hagyományát követve, idén is ünnepséget szerveztek a 315 évvel ezelőtti szatmári békekötés emlékére. A megemlékezők a domahidi vasútállomás mögötti emlékműnél gyűltek össze április 25-én. 
 
Kása Szabina Brigitta kismajtényi lelkésznő az ünnepségen elmondta, hogy a megemlékezés egy történelmi korszak lezárásáról és a szabadságharc emlékéről szól, amely bár nem hozott győzelmet, mégis a nemzeti kitartás és szabadságvágy jelképe lett. Kiemelte: a szabadságért hozott áldozatok értékes örökséget jelentenek, amelyből tanulnunk kell, és amelyet kötelességünk megőrizni és továbbadni, tisztelegve azok előtt, akik egy szabadabb jövőért küzdöttek. „1711. április 30-a a Rákóczi-szabadságharc végének időszaka. A fegyverek letétele nem csupán katonai esemény volt, hanem egy hosszú és áldozatokkal teli küzdelem lezárása. Egy küzdelemé, amelyet a magyar nép a függetlenségért, az önrendelkezésért és a méltóságáért vívott” – mondta el a lelkésznő. 
 
Az ünneplőket a kismajtényi lelkésznőn kívül több politikus is köszöntötte. Előadást tartott „Rákóczi református megítélése” címmel Ősz Előd, a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet adjunktusa. Ünnepi műsorral szolgáltak Majtény község általános osztályos diákjai, a Szatmárnémeti Rákóczi Ferenc Általános Iskola diákjai. Áldást mondott Erdős Csaba, a Nagykárolyi Református Egyházmegye főjegyzője. Az ünnepség koszorúzással zárult, amelynek ideje alatt Martinovszky István tárogatóművész tárogatójátékkal kísérte az eseményt. Díszőrséget álltak a 44. Dsida Jenő cserkészcsapat tagjai.