Home Majálisoztak az ifisek

Majálisoztak az ifisek

Majálisoztak az ifisek

„A szeretet nem fogy el sosem” – énekelték sokan Pintér Bélával együtt hétvégén, a Hadadon tartott ifjúsági majálison. Az ifjúsági programra ezúttal is érkeztek fiatalok a Nagykárolyi Református Egyházmegye minden részéről.

Szombat délelőtt Tolnay István esperes nyitotta meg az egyházmegyei ifjúsági majálist egy interaktív istentisztelettel. A nap során a programon résztvevők együtt énekeltek, játszottak és sportoltak.  Egy különleges bibliaóra keretében a „Fiatalok Jézusnál” témakört dolgozták fel. Ennek során megbeszélték, hogy kit hogyan szólított meg Jézus, ki volt segítségükre az imádkozás megtanulásában, milyen érzés Jézustól távol lenni, milyen érzés átélni az atyai szeretet, és mit kell megtenni az örökélet elnyeréséért. A program megtartásában Pap Dénes Zsolt ifjúsági előadónak Bencze-Kádár Bertold, Csürös Orsolya, Csürös Róbert, Nagy Róbert, Szabó Sándor és Tőtős Beáta segítettek. A tartalmas bibliaóra után Pintér Béla debreceni énekes örvendeztette meg keresztyén ifjúsági énekekkel nemcsak az ifjakat, hanem mindazokat a felnőtteket is, akik Hadadról és a környező településekről érkeztek a koncertre. Sokan elmentek, hogy Pintér Béla énekeit élőben is hallgathassák. Az előadó keresztyéni hozzáállását dicsérte, hogy két koncertet is tartott szombat délután. A gyengének bizonyuló hangtechnika miatt ugyanis a kastélyban kellett tartani azt, ahol kétszer is megtelt a nagyterem.

Az ifjak lélekben feltöltődve indultak haza, azzal a reménnyel, hogy hamarosan újra találkoznak a július első hetén sorra kerülő ifi táborban.

Bejegyzés: Sebestyén

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük