Jákób álma

„Akit az Úr szeret, annak álmában is ad eleget” – olvassuk a 127. zsoltárban. Az álmoknak különös helyük van az életünkben. Vannak szép álmaink, amelyek örömmel töltenek el bennünket, és vannak nyugtalanító álmaink is, amelyek után másnap is nyomasztónak érezzük a lelkünket. Álmainkban valóra válhat mindaz, amire vágyunk, vagy akár találkozhatunk olyan szeretteinkkel is, akiket már elveszítettünk.
Jákóbnak is volt egy különleges álma. Beérsebából Hárán felé tartott. Útja során Bételnél megpihent. A puszta földön aludt, fejét egy kőre hajtva. Álmában meglátta az égig érő létrát, amelyen Isten angyalai fel és alá jártak, és hallotta az ÚR ígéretét. Amikor felébredt, mély istenfélelem töltötte el. Felismerte, hogy Isten jelenlétének helyén járt. Így szólt: „Bizonyára az ÚR van ezen a helyen, és én nem tudtam.” (1Móz 28,16) Jákób fogta azt a követ, amelyen a feje nyugodott, felállította emlékoszlopként, olajat öntött rá, és a helyet Bételnek, vagyis „Isten házának” nevezte el. Fogadalmat is tett: ha az Úr vele lesz, megőrzi útján, és békességben visszatérhet, akkor az ÚR lesz az ő Istene, és mindenéből tizedet ad neki.
Jákób álma nem volt véletlen. Éppen menekülőben volt, bizonytalan jövővel és sok félelemmel a szívében. Ebben a nehéz helyzetben Isten tudtára adta, hogy nincs egyedül. A létra azt hirdette, hogy a menny és a föld között élő kapcsolat van, és hogy Isten jelen van népe életében. 
Kedves Olvasó! Bármelyikünk élete hasonlóvá válhat Jákóbéhoz. Egyik pillanatról a másikra mi is kerülhetünk nehéz, bizonytalan helyzetbe. Előfordulhat, hogy menekülünk a gyűlöletből a szeretet felé, a haragból a megbocsátás felé. Ha úgy érzed, hogy egyedül vagy, vagy életed mélységbe jutott, jusson eszedbe Jákób története! Isten ma is velünk van. Ő utat nyit önmagához, nem hagy magunkra a nehézségek között sem. Bízz benne, mert hűségesen vezeti azokat, akik hozzá fordulnak. Ámen.

Sebestyén Elek Előd

IMÁDSÁG: „A mélységből kiáltok hozzád, Uram! Uram, hallgasd meg az én szómat; legyenek füleid figyelmetesek könyörgő szavamra! Ha a bűnöket számon tartod, Uram: Uram, kicsoda maradhat meg?! Hiszen te nálad van a bocsánat, hogy féljenek téged! Várom az Urat, várja az én lelkem, és bízom az ő ígéretében. Várja lelkem az Urat, jobban, mint az őrök a reggelt, az őrök a reggelt. Bízzál Izráel az Úrban, mert az Úrnál van a kegyelem, és bőséges nála a szabadítás! Meg is szabadítja ő Izráelt minden bűnéből.” (Zsoltárok 130,1–8) Ámen.