Home Gyermektábor Nagykárolyban

Gyermektábor Nagykárolyban

Gyermektábor Nagykárolyban

Felhőtlen jókedvvel telik a Nagykárolyi Református Egyházmegye gyermektábora, melyet idén július 17-22. között tartanak meg Nagykárolyban.

DSC_0124

Hetedik alkalommal szerveznek az egyházmegye területén gyermektábort, ami az egész egyházkerültben egyedinek számit, hiszen a III-VI. osztályos gyermekek számára csak itt tartanak táborozást. A táborszervezők azt tapasztalják, hogy mindig nagy igény van erre.

A tábor vezérigéje a „Légy hű mindhalálig és néked adom az élet koronáját” (Jel 2,10). A témát a Keresztyén Oktatásért és Erkölcsi Nevelésért Alapítvány felvidéki munkatársai állították össze. A hét folyamán a gyermekeknek a hűségéről beszélnek. Arról, hogy mit jelent a hűség Dániel történetein keresztül. Megismerik az otthontól idegenbe került Dánielt, aki magával viszi azokat az értékeket, amiket egy istenfélő család tudott neki átadni. Ő ezeket az értékeket a nagyvilágban is megtudja tartani. Négy ilyen történetet dolgoznak fel, s ezek köré csoportosulnak a délelőtti és a délutáni foglalkozások.  Emellett még játékok és kézműves foglalkozások vannak. Az Aranykapu Egyesület tagjai agyagozást, gyöngyfűzést, bőrdíszmű készítést és fafaragást tartottak. Héb Ildikó, Holló Éva, Márkus Katalin, Sopronyi Orsolya, Suhó Andrea és Tolnay Adrien arcfestéssel tették színesebbé a gyermekek keddi napját. A hét során több kiránduláson is részt vettek a táborozók. Ellátogattak a csanálosi erdőbe és a nagykárolyi kastélyba. Délelőttönként általában csoportfoglalkozásokon vesznek részt, ahol közösen beszélik meg az aznapi bibliai történetet. A csoportos beszélgetéseken nagyon fontosnak tartják azt, hogy a gyermekek hozzászóljanak az adott témához.

„Mi nemcsak a saját gyermekeinket tartjuk fontosnak, hanem az egyházmegye területén élő gyermekeket is. Azokat, akik talán olyan családban élnek, ahol a szülők dolgoznak, ők pedig délelőttönként egyedül vannak, sokat ülnek számítógép előtt. Szeretnénk ezeknek a gyermekeknek olyan értéket megmutatni, amit sem a televízióból sem a számítógépből nem ismernek meg. Ezáltal olyan többletet nyújtunk át, amit életük során fel tudnak használni. Olyan értéket mutatunk be az idén, mint a hűség. Mit jelent az, hogy hű vagyok Istenhez, a családomhoz, a szüleimhez, a barátaimhoz, a nemzetemhez, az anyanyelvemhez és még folytathatnánk a sort. Rávilágítunk arra, hogy mit jelent ez hívő szemmel. A világ is megtanít minket arra, hogy hogyan legyünk hűek, de nem ad hozzá erőt. Isten azonban Szentlelke által erőt is ad hozzá” – fogalmazott Balogh Enikő táborvezető.

A táborba a megye különböző településeiről érkeztek gyerekek, így jöttek: Bogdándról, Domahidáról, Érendrérdől, Érdengelegről, Érszakácsiból, Hadadnádasdról, Irinyből, Kaplonyból, Kismajtényból, Leléből, Magyarcsaholyból, Nagykároly-Belvárosból, Nagykároly-Kertvárosból és Szaniszlóról.

Az idén több támogató volt mint eddig, ami talán annak tudható be, hogy egyre népszerűbb lett a tábor. Az eseményt támogatja a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., az Emberi Erőforrások Minisztériuma, valamint a Pominova Kft. Külön köszönet illeti Gindele Imre iskolaigazgatót, aki a táborozók rendelkezésére bocsátotta a Simion Barnutiu Iskolaközpontot. Továbbá az is hatalmas támogatásnak számít, hogy az egyházmegye lelkipásztorai, teológusai és vallástanárai vagy akár magánszemélyek is jelen vannak és segítenek a több mint 100 gyermek foglalkoztatásában. Balogh Enikő katekétikai előadó segítségére van a hét során: Bencze-Kádár Bertold, Bencze-Kádár Orsolya, Erdős Csaba, Győrfi József Tamás, Kurta Szabolcs, Likker Erika, Nagy Norbert, Nagy Róbert, Pozsonyi Melinda, Pop Imola, Sebestyén Elek Előd, Sebestyén Júlia, Tolnay Adrien, Tolnay István és Zsákay Norbert.

Bejegyzés: Sebestyén

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük