Fiatalok szolgáltak a templomban ifjúság vasárnapján
Fiatalokkal népesült be a Nagykároly-kertvárosi Református Egyházközség temploma szeptember 20-án, amikor az ifjúság vasárnapja alkalmából rendhagyó istentiszteletre került sor. A szertartás során ezúttal fontos szerepet kaptak az egyházközség ifisei.
A templomba érkezőket fiatalok fogadták, akik egy-egy bibliajelzővel is megajándékozták a gyülekezet tagjait. Isten igéjét Domokos Zsolt Attila segédlelkész hirdette a Jn 15,5 igevers alapján: „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki énbennem marad, és én őbenne, az terem sok gyümölcsöt, mert nélkülem semmit sem tudtok cselekedni”. Az igehirdető elmondta a fiataloknak, hogy számtalan fontos kérdéssel találják szemben magukat, amelyekre már ifjúkorban választ kell adniuk, és amelyekben döntéseket kell hozniuk. Ezek közül azonban az egyik legfontosabb, hogy milyen emberré szeretnének válni. Meghatározó az is, hogy ebben az életszakaszban mivel és kikkel veszik körül magukat. Arra ösztönözte őket, hogy Jézus követőivé váljanak. Ahogy a szőlővessző is csak akkor hoz termést, ha a szőlőtőkén marad, úgy az életük is akkor teremhet áldásos gyümölcsöket, ha Jézussal maradnak.
Az énekek zenei kísérésében a Mennydörgők ifjúsági zenekar tagjai működtek közre, akik a szertartás alatt számos ifjúsági énekkel is megörvendeztették a gyülekezetet. Ugyancsak fiatalok olvastak fel a Bibliából és imádkoztak. Közreműködésük felejthetetlen élménnyel gazdagította, és színesebbé tette az istentiszteletet.
