Egy lelkészi hivatás útja Szilágyságtól Börvelyig - interjú Kátai Tibor lelkésszel

- Melyik gyülekezetből származol? Mit jelentett neked az a gyülekezet, ahol felnőttél? Hol kezdted el iskolai tanulmányaidat?
- Szilágyságból, az alsóvalkói gyülekezetből származom. A szilágysági népikegyesség lelki talaján nőttem fel, egy olyan vidéken, amely etnikailag és vallásilag vegyes. Magyarok és románok évszázadok óta békében élnek egymás mellett, de a közeg alapvetően vallásos. Gyerekként átéltem a forradalom utáni időszakban a kilencvenes évek lelki megújulását, amikor megteltek a templomok, és újraindultak a belmissziós mozgalmak a gyülekezetekben. Én is bekapcsolódtam ezekbe. A húgommal együtt egy istenfélő családban nőttünk fel. Édesanyám sokáig a helyi iskola igazgatónője volt, édesapám sofőroktató. Az első impulzusokat a hit útján hívő nagymamámtól kaptam, de meghatározó volt számomra az is, hogy egy ideig a parókiával és a templommal szemben laktunk. Az ott szolgáló lelkipásztortól, aki 55 évig pásztorolta a közösségünket, jó példát láttam. Alsóvalkón konfirmáltam 1993-ban, ugyanabban az évben fejeztem be tanulmányaimat a Szilágysomlyói Általános Iskolában. Abban az évben felvételiztem a Zilahi Református Kollégiumba. Tulajdonképpen a harmadik generációhoz tartozom az újraindulás után, mert két évvel előtte indult újra a Zilahi Református Kollégium.

- A Zilahi Református Wesselényi Kollégiumban végezted középiskolai tanulmányaidat. Miért ezt az oktatási intézményt választottad? Már akkor szerettél volna lelkész lenni?
- A hit útján az első impulzusokat már megkaptam otthon, és valahogy természetes volt számomra, hogy a református kollégiumba megyek. A zilahi évek meghatározók voltak személyiség- és jellemformálás szempontjából. Az iskolában tudást, a bentlakásban pedig élettapasztalatot gyűjtöttem. A bentlakásban a „dzsungel törvényein” kívül megtanultam azt is, hogy volt egy hívő ifjúsági közösség, ahol esténként az áhítatokon egymás hite által épültünk, énekeltünk. Abból a társaságból sokan lettünk lelkészek. Az ottani évek meghatározók voltak. Ady mondása részben rám is igaz: „Aki vagyok, az négy zilahi esztendő által vagyok.”

- Teológiai tanulmányaidat Kolozsváron végezted. Mit jelentenek számodra az itt töltött évek?
- A kolozsvári teológiára 1997-ben kerültem fel. Itt szembesültem egy világváros adta sokféle lehetőséggel. Több mindennel foglalkoztam: harmadéven exmittus voltam, majd cserediák, negyed- és ötödéven pedig másodegyetemistaként párhuzamosan végeztem a Babeș–Bolyai Tudományegyetem történelem szakán, nappali tagozaton. Negyedéven komoly lelki vívódáson mentem át. Isten a próbák által formált, hogy alkalmas legyek a szolgálatra. Ötödéven világos volt számomra, hogy gyülekezetbe kell mennem, és az is, hogy Isten milyen jellegű munkára hív el engem.

- Egyetemi éveid alatt több teológián is megfordultál: harmadéves korodban Debrecenben voltál cserediák egy féléven át, ötödéves korodban pedig Budapesten vettél részt egy többhetes tanulmányúton. Ki tudnál emelni egy-egy olyan pozitív sajátosságot ezekről a teológiákról, amelyeket meghatározónak látsz?
- Igen, harmadéven, 2000-ben februártól júniusig Debrecenben voltam cserediák. Megragadó volt a debreceni teológia fejlett infrastruktúrája. Nagy múltú iskola. Szívesen emlékszem azokra a tanárokra és diákokra, akik szeretettel viszonyultak a határon túli magyar testvérekhez. 2002-ben néhány hétig Budapesten voltunk cserediákok. Arra emlékszem, hogy március 15-ét, a magyarok nemzeti ünnepét ott ünnepeltük. Akkor is választási kampány volt Magyarországon, akárcsak most. Megtisztelő volt számomra a Kálvin téri templomban Hegedűs Lóránt igehirdetését, a pasaréti templomban pedig Cseri Kálmán prédikációját személyesen meghallgatni.

- A teológia elvégzése után 2002-ben a máramarosi Sülelmedre kerültél. Mi fogadott 24 évvel ezelőtt egy frissen végzett lelkészt?
- Igen, Sülelmed egy kicsi, de igen meleg lelkű gyülekezet volt. 2002-ben a püspök úr oda nevezett ki. A választás rendjén én is ezt a gyülekezetet jelöltem meg. Oda már nem egyedül mentem, hanem jegyesemmel, Annamáriával, akivel a következő évben össze is házasodtunk. Tulajdonképpen azért is jelöltem meg, mert a feleségem szilágycsehi származású, és ez a gyülekezet 20 kilométerre fekszik Szilágycsehtől. Sülelmed Máramaros megyei Szilágyság, mert a történelmi Szilágysághoz tartozott 1968-ig. Az ünnepek is háromnaposak voltak. Isten megáldotta munkánkat. Sülelmeden a visszakapott felekezeti iskolát gyülekezeti házzá építettük át. Leányegyházközségében, Szamoscikón külső-belső templomfelújítást hajtottunk végre. Volt egy aktív ifjúsági csoportunk, amelyből kinőtt egy nagyobb ifjúsági csapat. Velük hat zarándokutat szerveztünk Franciaországba, Taizébe, egy ökumenikus keresztyén zarándokhelyre. Nagyon hatékonyan és eredményesen tudtam együtt dolgozni a főgondnokkal és presbiterekkel. A feleségem sokat segített a szolgálatban önkéntes módon: orgonán, gitáron és furulyán játszott. Itt születtek fiaink: 2008-ban Dániel, 2011-ben pedig Dávid. Tíz év sülelmedi szolgálat után, két óvodás kisgyermekkel, feleségemmel együtt megfogalmazódott bennünk a gondolat, hogy egy nagyobb magyar közösségbe költözzünk, ahol van helyben magyar iskola.

- Március 1-jén volt 13 éve annak, hogy Börvelybe kerültél. Itt él Nagykároly körzetének legerősebb református közössége. Ismertetnéd röviden a református közösség múltját és jelenét?
- Valóban, Börvely az egyházmegye egyik legnagyobb gyülekezete. A nagykárolyi és tasnádi református közösségek után a harmadik legnépesebb református közösség, a vidéki gyülekezetek közül pedig a legnépesebb. Nem volt számomra teljesen ismeretlen a hely. 2010-ben voltam imaheti szolgálaton, és jól ismertük a gyülekezet főgondnokát, Végh Béla professzor urat. Börvely egy nagy magyar község, kétharmadában református, egyharmadában római katolikus. Az itt lakó magyarok viszont különböző történeti háttérrel rendelkeznek. Vannak őslakosok, és nagyon sok betelepült. A XVIII. században, a sváb betelepítés alkalmával a környező magyar falvakból (Vállaj, Csanálos, Kálmánd) protestánsok költöztek Börvelybe. A XVIII. században székelyek is letelepedtek itt. Az akkori lelkész, Bodoki Henter Márton hívta őket ide, aki maga is székely volt. A XX. században pedig az itt működő nagymúltú kendergyár, majd a TSZ biztosított jó munkahelyeket. Ady Endre jól fogalmaz, amikor azt mondja, hogy ez a vidék a magyarság „dagasztó teknője”, ahol különböző történeti háttérrel érkező magyarok együtt laknak. Egy nagy gyülekezetben folyamatosan „pörögni” kell. Van vallásórás csoport, kátéórás csoport, alakuló ifjúsági csoport, akikkel együtt bevállaltuk az ősz folyamán az egyházmegyei konfirmandus nap szervezését. Van énekkar, nőszövetség, 20 tagú presbitérium, évente 10–12 keresztelő és 20–25 temetés. Örömünkre szolgált, hogy az elmúlt években sikerült kívül-belül felújítani a 500 férőhelyes, 220 éves templomot. Az országhatárnak szegzett településen pezsgő magyar élet van. 

- Igehirdetéseidben gyakran nyúlsz a történelemhez vagy idézel egy-egy irodalmi műből. Honnan ered a történelem és az irodalom iránti érdeklődésed?
- A történelem mindig érdekelt. Ötödiktől nyolcadik osztályig Szilágysomlyón a történelemtanárom folyamatosan történészt akart belőlem faragni, de Isten hívása erősebb volt az életemben. Mindemellett a történelemmel is foglalkoztam, 2008-ban végeztem Kolozsváron a Babeș–Bolyai Tudományegyetem történelem szakán. Két évet nappali tagozaton, kettőt pedig már távoktatásban tudtam befejezni. Sülelmeden az iskolában, egy román iskolaközpontban mintegy 40 magyar gyereknek tanítottam 8 éven keresztül vallást, magyar irodalmat és magyar történelmet. Államvizsga-dolgozatomban megírtam a sülelmedi és szamoscikói egyházközségek történetét. Foglalkoztat a börvelyi magyarok eredete olyan szempontból, hogy a családok közül kik az őshonosok és kik a betelepültek, illetve ki mikor telepedett be. De gyakorló családapaként és nagy gyülekezet lelkészeként kevés szabadidőm van, hogy ezzel foglalkozzak.

- Móricz Zsigmond – aki annak idején egyik gyűjtőútja során Börvelyben is járt – a Fáklya című regényében egy református lelkészről ír. A mű főszereplője Matolcsy, a debreceni református teológia jeles diákja. A fiatal lelkész lelkesedéssel érkezik egy kis Szatmár megyei parókiára. Fáklyája akar lenni népének: papja, orvosa, bírója, mindene. Mintaközséget akar falujából teremteni a szeretet jegyében. De már az első napon zátonyra fut a lelkesedése. Mi a helyzet ma a szatmári református falvakkal? Hogyan lehet fáklyája egy közösségnek ma a lelkész?
- Középiskolai tanulmányaimból jól emlékszem a műre, és más móriczi regényekre is. A móriczi regényvilág hősei a szemem előtt elevenednek meg nap mint nap. A lelkész helyi szinten közéleti személyiség, aki tevékenyen részt vesz a közösség életében. Fülembe cseng a 23 évvel ezelőtt, az esküvőnkön kapott igei útmutatás: „Viseljetek gondot magatokra és az egész nyájra.” Akkor tudsz jól gondot viselni a nyájra, ha először magadra és családodra viselsz gondot. Ezért eszembe jut, hogy férj és családapa is vagyok, saját gyermekeim nevelésére is hangsúlyt kell fektetnem. Fontos, hogy legyenek istenfélő barátaink, akikkel meg tudjuk beszélni dolgainkat. Fontos, hogy a gyülekezetben jó munkatársak legyenek, vagy ha nem, próbáljuk kinevelni őket. A szatmári falvakban pozitívumként említeném meg a hagyományőrzést. A Szilágyságban például ez csak helyenként van jelen. Erős a nemzeti érzés. De jövőnk akkor van, ha Isten iránti hitünk is megújul, megerősödik. Hiszem, hogy ami vagyok, Isten kegyelme által vagyok, és remélem, hogy az ő kegyelme nem lett hiábavaló az én életemben. Pál apostol Galatákhoz írt levele 6. részének 9. versével zárnám ezt az interjút: „A jótéteményben meg ne restüljünk, mert a maga idejében aratunk, ha meg nem lankadunk.”  
Bejegyzés dátuma: 2026. április 2.