Home A beteglátogató presbiter – PSZ konferencia

A beteglátogató presbiter – PSZ konferencia

A beteglátogató presbiter – PSZ konferencia

A presbiterek beteglátogatásban végezhető szerepéről tartott Hadadon konferenciát a Nagykárolyi Református Egyházmegye presbiteri szövetsége. Az esemény nt. Nagy Sándor esperes igehirdetésével kezdődött, majd nt. Király Lajos, a Szatmári Református Egyházmegye főjegyzőjének előadásával folytatódott.

Az igehirdetés során az esperes a Jer 35,12-13 igeszakasz alapján ébresztett megfontolandó gondolatokat a jelenlévőkben. Jeremiás próféta feladata volt a bűn miatti ítélet kimondása. Szükséges, de nem volt könnyű ez a feladat, ahogy a szülőknek sem könnyű gyermekeik hibáira rámutatni, de eltekinteni felette is vétek. A kiválasztott nép megszakította az Istennel kötött szövetséget. Ám a közöttük élő rákábiták, akik társadalmilag kitaszított közösségnek számítottak bizonyságot tettek a hűségről. Jeremiás példaként emeli ki őket, akikre a szövetség miatti hűségükért áldás vár. Következtetésként levonhatjuk magunknak azt, hogy nekünk is érdemes Krisztus tanításai szerint élni. Elhivatottsággal eleget tenni a ránk bízott feladatoknak. Nincs is nagyobb szégyen, amikor visszautasítjuk az Isten részéről érkező megbízásokat. Presbiterek esetében, amikor visszautasítják a tisztségre való felkérésüket, vagy éppen ha már vállalták azt, később lemondjanak róla. Ha az Úr áldásairól van szó, sosem mondjuk, hogy elég, több nem kell belőle. Legyen így ez a ránk bízott feladatokkal is, amire kér az Úr, azt tegyük meg! –  hangzott a felhívás.


Nt. Király Lajos A beteglátogató presbiter címmel tartott előadást, melyet hat támpillérre épített. A bevezetésben beszélt arról, hogy mind a Szentírás, mind az egyházi törvényeink szerint meghatározott feladat a beteglátogatás. A betegek meglátogatása során pásztorrációt végzünk, lelkigondozunk.  Amikor beteg lesz valaki különböző kérdések tevődnek fel benne. Megkérdezi, hogy miért van ez rajta? Miért olyan magányos? Mit csinálnak nélküle? A beszélgetések során ezekre a kérdésekre kell megfelelő válaszokat adni. A személyes beszélgetések során rá kell vezetni a beteget arra, hogy higgyen benne és akarja a gyógyulást. Fel kell ajánlani a segítséget. Van úgy, hogy szavakkal, de van úgy hogy csak puszta jelenléttel, azzal, hogy ott vagyunk mellettük sokat segítünk. Az előadó végül egy fontos gondolattal fejezte be előadását, Scott Hamiltontól idézte: „Betegségemben megerősödött a kapcsolatom Istennel”.


Az előadást követően lényeges kérdések merültek fel. Szóba került az, hogy egyelőre nem túl általános a presbitereknek ez a szolgálata, ami ennek ellenére ugyanolyan fontos, mint a presbiteri tevékenység többi része. Egyelőre problémát jelent az is, hogy sokszor nem jut el az információ a betegekről a lelkipásztorhoz, így ő sem tudja meglátogatni a betegeket. Ám a legnagyobb probléma, hogy sokan idegenkednek, vagy éppen visszautasítják a beteglátogatást. A jelenlevők megállapították, hogy mindenképp fontos a szakemberek bevonása ebbe a munkába. A presbitereket is megfelelőképpen fel kell készíteni erre a szolgálatra, ami cseppet sem könnyű. Különösen olyan helyzetekben, amikor előreláthatólag a betegnek már csak néhány napja van arra, hogy szembenézzen a földi elmúlással.

A konferencián résztvevőket köszöntötte Geréb Miklós egyházmegyei főgondnok és László Kálmán, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Presbiteri Szövetségének elnöke. A PSZ elnöke örömét fejezte ki amiatt, hogy úgy zárhatják az évet, hogy mind a 9 egyházmegyében sikerült legalább egy konferenciát szervezni. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy 2015-ben presbiterválasztások lesznek és oda kell figyelni, hogy milyen elöljárókat választanak majd.

Bejegyzés: Sebestyén

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük