Home Lelkészértekezlet volt Nagykárolyban

Lelkészértekezlet volt Nagykárolyban

Lelkészértekezlet volt Nagykárolyban

Az esperesi hivatalban tartottak lelkészértekezletet április 30-án a Nagykárolyi Református Egyházmegye lelkészei számára, melyen Jézus tanításainak és a magyar népmeséknek az erkölcstanáról hallgathattak előadást a résztvevők.

A lelkészértekezlet Máthé Tünde érszentkirályi lelkész igehirdetésével kezdődött, aki a Mt 7,24-27 igeszakasz alapján prédikált. Elmondta: Jézus az emberi életet egyik példázatában egy házhoz hasonlította, melynek ha megvan a megfelelő alapja, akkor megmarad, ha pedig nincs meg, akkor összedől. Az akkori zsidóság nagyon is tisztában volt azzal, hogy mit jelent sziklára vagy homokra építeni. Mindenki felteheti magának a kérdést, hogy az ő élete milyen alapokon áll. „Csak az a ház marad meg, amely Jézus Krisztusra épül” – összegezte a lelkésznő.

A népmesék erkölcsi tanításairól Máthé Loránd Árpád dobrai lelkész tartott rendkívül érdekes előadást. Bizonyos tudásra van szükség ahhoz, hogy ma megértsük a népmesék üzenetét. Amikor azok keletkeztek, olyan korszak volt, amikor megértették azoknak a szimbólumoknak a jelentését. A népmesékben a főhős a próbatételek során válik emberré. „Nem lehet bárhonnak bárhova eljutni. A népmesék erkölcstana időtálló” – fogalmazta meg az előadó.  

Bejegyzés: Sebestyén

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük