Home Zenés istentisztelet Nagykároly-Belvárosban

Zenés istentisztelet Nagykároly-Belvárosban

Zenés istentisztelet Nagykároly-Belvárosban

Adventi zenés istentiszteletet tartottak a Nagykároly-belvárosi Református Egyházközség templomában vasárnap délelőtt. Az ünnepi istentiszteletet dr. Geréb Miklós lelkipásztor és Bakó Dorottya közös orgonajátéka tette különlegessé.  

Advent második vasárnapján Tukacs József lelkipásztor az 1Jn 3,2 igeszakasz alapján szólt a belvárosi gyülekezethez. A lelkipásztor igemagyarázatában elmondta, hogy Isten gyermekeiként lehetünk igazán adventi várakozók. „Lehet készülődni a karácsonyra, lehet nagytakarítást végezni, sokféle ételt el lehet készíteni az ünnep alkalmával, hogy megvendégeljük vendégeinket, szeretteinket. Lehet sok más jele a készülődésnek, de annak semmi köze az advent beteljesüléséhez, a karácsonyi ünnephez. Akkor lehet igazán boldog és áldott ünneplésben részünk, ha most advent második vasárnapján valóban meg tudjuk vallani: mi Isten gyermekei vagyunk”.

A belvárosi gyülekezet adventjét dr. Geréb Miklós irinyi lelkipásztor és Bakó Dorottya közös orgonajátéka tette meghittebbé. „Az, hogy ez az 1872-ben készült orgona megújult és az eredeti pompáját visszanyerte, úgy gondolom olyan alkalom, ami azt kívánja, hogy hálás szívvel ünnepeljük meg ennek a megvalósulását” – fogalmazott a lelkipásztor. Az előadó olyan darabokat választott, amelyek lehetőséget biztosítottak arra, hogy minél több hangszín, hangzás megszólalhasson abból a korból, amiből a hangszer származik. Mivel olyan műveket is bemutatott, melyeknek a lejátszásához négy kézre és négy lábra volt szükség, ezért Bakó Dorottyát kérte meg, hogy ezeknek a daraboknak az előadásában legyen a segítségére.

A belvárosi egyházközség templomában advent első vasárnapján a gyülekezet tagjai Genda Árpád Szabolcs pettyéni lelkipásztor orgonajátékát hallgathatták meg, advent harmadik vasárnapján pedig a Komák zenekar előadása teszi majd ünnepélyesebbé a gyülekezet adventjét.

Bejegyzés: Sebestyén

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük