Home Véget ért a tábor

Véget ért a tábor

Véget ért a tábor

Egy héten át tanultak bibliai történeteket, énekeltek, játszottak és kirándultak mindazok, akik részt vettek a Nagykárolyi Református Egyházmegye gyermektáborában. A tábort a nagykárolyi Simion Barnutiu Iskolaközpontban tartották meg, melyet Gindele Imre iskolaigazgató bocsátott a táborozók rendelkezésére.

20170721_092118

Mindennap egy-egy Dániel könyvéből származó történettel ismerkedtek meg. Hallottak arról, hogy Dániel és társai hogyan kerültek Nabokadneccar király szolgálatába, hogy hogyan fejtette meg Dániel a király álmát, hogy miként tartotta meg a három barátot Isten a tüzes kemencében, és hogy miként mentette meg Dánielt az oroszlánok verméből. A gyermekek megtanulhatták, hogy Isten igéjéhez kell ragaszkodni, oda kell figyelni másokra, Isten mindig velük van, és hogy imádságaik által is az Úrhoz kell ragaszkodniuk. Egy héten át voltak mobiltelefonok és más médiaeszközök nélkül, és ennek ellenére minden gyermek nagyon jól érezte magát. Oly annyira, hogy voltak, akik szerették volna, ha a tábor egy hónapon át vagy még annál is tovább tart. Sokat játszottak, és lehetőségük volt új barátokra is szert tenni, miközben bőséges ellátásban és keresztyén nevelésben részesültek.

Bejegyzés: Sebestyén

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük