Home Új terítők díszítik a börvelyi templomot

Új terítők díszítik a börvelyi templomot

Új terítők díszítik a börvelyi templomot

Áldozócsütörtökre készültek el a börvelyi református templom új, írásos terítői, melyek az úraszatalát és az első padokat díszítik.

Az elmúlt év végén fejezték be a templom belső felújítását. A megújult templomba új terítőket álmodtak meg. Az ehhez szükséges vászonanyagot több jólelkű gyülekezeti tag ajánlotta fel. A gyönyörű terítőket Kalotaszegen készítették el a nőszövetség, a konfirmandusok és Kiss Zoltán polgármester közös adományából. További írásos terítőket szeretnének készíttetni a karzatokra is.

A börvelyi református templom felújításához 2021-ben fogtak hozzá. Az épület falai sok nedvességet szívtak fel az évtizedek folyamán. Első lépésként a templombelsőből távolították el a salétromos vakolatot. A továbbiakban pedig sor került a templom külső falain is a nedves réteg leverésére. A templombelső felújításával tavaly végeztek. Idén a külső vakolási munkálatokkal fogják folytatni. Új színt pedig a teljes templom előreláthatólag jövőre fog kapni – tudtuk meg Kátai Tibor lelkésztől.

Fotók: Börvelyi Református Egyházközség közösségi oldala

Bejegyzés: Sebestyén

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük