Home Boldogok, akik nem látnak és mégis hisznek

Boldogok, akik nem látnak és mégis hisznek

25 Sze

Boldogok, akik nem látnak és mégis hisznek

„Nem hittem azoknak a beszédeknek, míg magam el nem jöttem, és saját szememmel meg nem láttam.” (2 Krón 9,6)

Sába királynője hallotta Salamon hírét, ezért eljött, hogy próbára tegye őt találós kérdéseivel. Beszélt vele mindenről, amit kigondolt, de Salamon minden kérdésére választ tudott adni. Nem volt egyetlen olyan rejtvény sem, amelyikre Salamon ne tudott volna megfelelni. Amikor Sába királynője látta ezt és a pazar gazdagságot, még a lélegzete is elállt. Csak azután fogalmazta meg: „Igaz volt, amit országomban hallottam dolgaidról és bölcsességedről” (2 Krón 9,6) Őszintén bevallotta, hogy csak azután hitt, miután a szemeivel látta mindazt, amit korábban másoktól hallott.

Azt hiszem sok mindenkit emlékeztet Sába kételkedése Tamás apostol hitetlenségéhez. Ő is azt válaszolta tanítványtársainak a feltámadt Jézus megjelenése után, hogy: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, és ujjamat a szegek helyére nem teszem, és kezemet az oldalába nem helyezem, én nem hiszem!” (Jn 20,25).

Ma is nagyon sok olyan ember él, aki csak abban hisz, amit lát és kézzel meg tud fogni. Ez tesz hitetlenné számos embert. Te hiszel-e a szent Biblia szavainak? Hiszel-e őszintén Istenben? Rábízod-e életed? Ámen!

Kegyelemes Istenem, kérlek, bocsátsd meg nekünk, ha néha hitetlenkedünk. Nem hiszünk a Szentírás tanításának vagy mindazoknak, akik hitükről bizonyságot tesznek előttünk. Tudom, boldogok, akik nem látnak és mégis hisznek. Ajándékozz meg mindannyiunkat ennek a hitnek a boldogságával! Ámen!

Sebestyén Elek Előd