Home Advent második vasárnapja

Advent második vasárnapja

04 dec

Advent második vasárnapja

„Az angyal ezt mondta neki: Ne félj, Mária, mert kegyelmet találtál Istennél! Íme, fogansz méhedben, és fiút szülsz, akit nevezz Jézusnak.” (Lk 1,30-31)

Karácsony előtt három héttel a legtöbb családban a Mikulás érkezését várják, aki kisebb vagy nagyobb ajándékokat hoz a jó gyermekeknek. Ám azok nem biztos, hogy elégedettek a kapott ajándékkal. Lehet túl kevésnek tartja, vagy nem éppen arra vágyott egy-egy gyermek, mint amit kap. Így az öröm helyett, megtörténhet, hogy bosszúság tölti el a szíveket.

Az angyal és Mária találkozásánál is talán mindenki másra számított, mint amit megtapasztalt. Mária meglepődött azon, hogy hogyan születhetne már neki gyermeke, amikor férfit nem ismert. Az angyal talán arra számíthatott, hogy Mária örülni fog a vele való találkozáskor. De ennek pont az ellenkezőjét tapasztalhatta, ezért is mondhatta azt Máriának, hogy ne féljen.

Karácsony előtt öröm helyett lehet a mi szívünket is félelem tölti el. Mindenki ismeri a maga félelmeit. Az ünnepre azonban pozitív érzésekkel kell készülnünk. Adventnek ezen a hetén mindennap köszönjünk meg valami olyasmit Istennek, aminek örülünk! Te miért vagy hálás? Elégedett vagy azokkal az ajándékokkal, amit Istentől kaptál? Hány okod van az örömre? Minden reggel jusson eszedbe valami, amit Istentől kaptál és amiért nagyon örülsz. Köszönd meg neki! Ámen.

Uram, köszönöm, hogy a tőled jövő hit legyőzi a bennünk levő félelmeket. Köszönöm a tőled érkező ajándékokat: egy-egy biztató szót, egy mosolyt, egy apró kedves gesztust. Karácsonyra várva ezekből ajándékozz nekünk nagyon sokat! Ámen.

Sebestyén Elek Előd