Home Tanévnyitó istentisztelet Nagykároly-Belvárosban

Tanévnyitó istentisztelet Nagykároly-Belvárosban

Tanévnyitó istentisztelet Nagykároly-Belvárosban

Tanévnyitó istentiszteletet tartottak a Nagykároly-belvárosi Református Egyházközség templomában szeptember 12-én. Az istentiszteleten Tukacs József lelkipásztor hirdetett igét a Jn 6,11-13 igeszakasz alapján.

A lelkipásztor az ötezer ember megvendégelésének történetéről prédikált. Ennek a történetnek fontos szereplői közé tartozik egy gyermek. Egy gyermek, akinek volt öt árpakenyere és két hala. Ez a gyermek, akitől elkérték a kenyeret és a halat rácsodálkozhatott arra, hogy Isten milyen csodát tud tenni, a keveset hogyan tudja megsokasítani. „Én kívánom, kedves gyermekek, hogy ilyen élményben legyen nektek is részetek, különböző formában. Érezzétek és egy életen át tapasztaljátok meg örömét annak, hogy a Jóisten a ti életetekben is megtudja sokasítani azokat a dolgokat, amelyre szükségetek van: a szülői gondoskodást, a szeretetet, az egyházi és iskolai közösséget, mindent, ami az életetek része. A Jóisten titeket is ilyen nagy csodában akar részeltetni, mint ezt a bibliai gyermeket. Kívánom, hogy ezt ti is meglássátok szüleitekkel, tanáraitokkal együtt, azzal a közösséggel, amelybe ti magatok is beletartoztok” – mondta a lelkész. 

A belvárosi egyházközségben az elmúlt héten tartották a bibliahetet, melyen naponta több mint 30 gyermek vett részt. Az idén a konfirmáltak közül is szép számmal voltak jelen. Hétfőtől szerdáig bibliai történeteket, énekeket tanultak. Volt kézműves foglalkozás, játék, és minden nap testi táplálékban is részesültek a jelenlévők. Csütörtökön koltói kirándulással zárták a bibliahetet, mely elvezetett egészen a Bódi-tóig. A program megszervezésében Tukacs Irén tiszteletes asszonynak Bencze-Kádár Bertold domahidi lelkész, Görög Ildikó tanítónő és Bakó Zsuzsa, valamint Murvai Ádám, Jakab Ildikó, Turgyán Margit és Szeremi Edit harangozónő is segítettek. A gyermekek ellátásához adománnyal járult hozzá: Varga Norbert, Varga Margit, Németi Zoltán, Bakó Károly, Bodnár Lászlóné, Németi Magdolna, Bodnár Gyuláné, Bodnár Attiláné, Szőlősi Renáta és Fodor Árpád. A bibliahétről tanultakról a gyermekek rövid műsort mutattak be a vasárnap délelőtti istentiszteleten.

Az egyházközségben péntektől tartják a gyermekfoglalkozásokat: délután 3 órától a VI. osztályosokat (elsőéves konfirmandusok), délután 4 órától a O-IV. osztályosokat (vallásórások), délután 5 órától a VII. osztályosokat (másodéves konfirmandusok) várják.

Fotó: Nagykároly-belvárosi Református Egyházközség közösségi oldala

Bejegyzés: Sebestyén

Hozzászólás

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük